A fizikai vagy szexuálisan bántalmazott gyermekek sejtjei idősebb korukban gyorsabban öregednek, a folyamat pedig a rák és szívbetegség magasabb arányával van összefüggésben. Kutatások rámutatta arra, hogy a gyermekkorban pszichikai, fizikai traumát elszenvedett felnőttek szervezetében gyorsabb ütemű a kromoszómák zárószakaszainak, a teloméráknak a természetes kopása.

A kutatók azt is kiderítették, hogy a stressz számos betegség és elmezavar kialakulásának kockázatát növelheti, és az is bizonyított, hogy a sugárzásnak, vagy dohányfüstnek kitett telomérák gyorsabban rövidülnek.
A kutatások még 2009-ben elkezdődtek a Brown Egyetemen Audrey Tyrka vezetésével. Akkor 31 tizennyolc és hatvannégy év közötti alany vérmintájából kinyert DNS-t mérték meg. Csak azok esetében fedezték fel a telomérák gyorsabb rövidülését, akiket állításuk szerint gyermekkorukban bántalmaztak.
A kutatás vezetői szerint az eredményeket nem befolyásolták az életkor, a dohányzás, a testzsír és a demográfiai tényezők. A vizsgálat alapján a fizikai és az érzelmi bántalmazás egyaránt jelentős hatást gyakorolt a telomérák hosszúságára.
Az akkori kutatások tovább folytak és a legújabb fejlemény az, hogy a telomérák gyorsabb rövidülése mellett a magasabb mitokondriális DNS-tartalom is jellemző azon személyekre, akiket gyerekkorukban valamilyen trauma ért. A pszichoszociális tényezőknek a sejtekre gyakorolt hatásainak azonosítása segíthet jobban megérteni a rossz egészségi állapot kialakulását és az általános öregedési folyamatot is – mondta Audrey Tyrka.

