A “milliárdos” szó hallatán a legtöbb embernek John D. Rockefeller vagy Bill Gates jut eszébe, pedig J. Paul Getty is igencsak említésre méltó vagyonnal rendelkezett. Az olajmágnás a 20. század második felében élt, és a leggazdagabb ember volt a bolygón, övé volt a világ kőolajkészletének 80%-a.

Az alábbiakban néhány igen fontos tényt tudhatunk meg a dúsgazdag milliárdosról:

Szülei úgy gondolták, hogy Isten gazdagságot adott az embereknek, ha betartják a legfontosabb szabályokat, akkor könnyen hozzá is jutnak a vagyonhoz.

Első gyermekük meghalt, ezért megtiltották Paulnak, hogy társaival kommunikáljon. Az anyja úgy gondolta, hogy így nem fogja elkapni ugyanazt a fertőző betegséget, amelyben idősebb testvére meghalt.

J. Paul Getty hitt a reinkarnációban. Egyszer meglátta Traianus római császár szobrának fényképét, és úgy döntött, hogy ő és a császár hasonlítanak egymásra. Később azt mondta: “El akarom hinni, hogy Traianus lelke a testemben él, és úgy akarok cselekedni, ahogyan ő cselekedne.”

Szülei nevelése ellenére Paul nem lett szelíd és vallásos, inkább egy “gazember” lett. Apja megalázóan alacsony anyagi támogatást nyújtott számára, és végrendeletében megemlítette, hogy a felesége örökölje az összes vagyonát, ne pedig a fia.

Amikor J. Paul Getty Oxfordban végzett, úgy döntött, hogy ő is csatlakozik családja vállalkozásához. Apja havi 100 dolláros fizetést adott neki.

23 éves korában viszont már megszerezte élete első egy millió dollárját. 1966-ban a Guinness-rekordok könyve J. Paul Gettyt a világ leggazdagabb embereként említi. Becslések szerint 1,2 milliárd dolláros (2017-es szabvány szerint megközelítőleg 9,1 milliárd dollárt) érő vagyona volt.

Getty egyik leghíresebb idézete a következő: „Tartós kapcsolatot csak akkor lehet kialakítani egy nővel, ha az üzleti élet kudarcot vallott.” Ötször házasodott, és mindegyik felesége olyan fiatal volt, hogy a lánya lehetett volna.

Az öt házasságából Paulnak 5 fia született. Egyikük egy súlyos műtét közben halt meg 12 éves korában, amikor Paul épp egy üzleti tárgyaláson volt Európában, és annyira fontosnak tartotta a megbeszélést, hogy nem volt hajlandó hazarepülni Amerikába.

1973-ban meghalt egy másik fia is, akit Paul utódjának tekintett. Közben egy másik gyereke beperelte őt, és további pénzügyi támogatást követelt magának és testvéreinek. Getty bár megnyerte az ügyet, de a pénzt mégis fiának adta, bár nem annyit, mint amennyit kért.

1973-ban elrabolták a 16 éves unokáját. Paul 5 hónapig nem volt hajlandó kifizetni a 17 millió dolláros váltságdíjat. Azt mondta: “Van 15 unokám, ha most ezt kifizetem, azonnal veszélybe sodrom a többi 14 unokámat is.”

Amikor az emberrablók elküldték Getty-nek az unokája haját és fülét, és követeléseiket 3 millió dollárra csökkentették, Getty vállalta, hogy legfeljebb 2,2 millió dollárt fizet, amelyből 800.000 dollárt kölcsön adott fiának (az elrabolt fiú apjának).

Amikor John felhívta nagyapját, hogy megköszönje a váltságdíjat, Getty nem volt hajlandó telefonhoz jönni. A világ minden pénze című film ezekre a tragikus eseményekre épült.

Getty az angliai Sutton Placeben egyedül élt, a kúriájában 34 hálószoba és 14 fürdőszoba volt. Soha egyik rokonát sem hívta meg látogatóba.

Getty ahogy idősödött ,egyre gazdagabb, de egyre fukarabb lett. Egyszer Getty egy baráti társaságot elvitt egy londoni kutyakiállításra. 10 percen keresztül sétáltatta a vendégeket a ház körül, mert 17 óra után a jegyeket már féláron lehetett megvásárolni.

Az amerikai adóigazgatóság szerint Getty adója hosszú évekig nem haladta meg az évi 500 dollárt.

Paul soha nem vett zoknit, amely drágább volt, mint 1 dollár.

Idős korában különböző fóbiáktól szenvedett, pl. félt repülés közben telefonálni, mert azt gondolta, hogy valami fontos kiszivárog a beszélgetésből.

Legutolsó interjújában, amelyet néhány héttel a halála előtt adott, feltettek egy kérdést neki: “Mit szeretne még elérni a világ leggazdagabb embere?”. “Szeretnék tovább üzletelni” – felelte.

Amikor Getty meghalt, családja semmit sem örökölt. Vagyonának oroszlánrészét a malibui múzeumnak adományozta, amely így lett a világ leggazdagabb múzeuma.

Ha érdekelnek további cikkeink, csatlakozz a Filantropikusok csoportunkhoz! , vagy kövess minket a Pinteresten, vagy iratkozz fel a hírlevelünkre.