Régen az emberek és az állatok megértéssel tekintettek egymásra, békében és harmóniában éltek egymás mellett. Sőt, az akkori állatok sokkal nagyobb testűek voltak, mint a maiak.
Idővel az ember elfelejtette, hogy hol van a helye, és tönkretette a harmóniát, megszűnt a békés együttélés. Az emberek egyre többen lettek és elkezdtek fegyvereket, olyan eszközöket gyártani, ami az állatok lemészárlását célozta. Már nem csak a vadászat, a zsákmányszerzés miatt öltek, hanem puszta szórakozásból, anélkül, hogy ennek következményeiben bárki is belegondolt volna.
Voltak olyanok, akik amiatt kezdték meg az állatok irtását, mert egyszerűen undorítónak tartották azokat, például mikor kinézete miatt tapostak el egy ártalmatlan pókot. Az ember úgy gondolta, hogy ő az egyedüli teremtés ezen a földön, amely uralkodhat, ebből kifolyólag egyre nagyobb területet foglaltak el, hiszen kellett a föld a lakhelyeknek, földművelésnek. Az ember úgy viselkedett/viselkedik még ma is, mintha más fajnak nem lenne szüksége semmilyen területre.
Az állatok ezért elhatározták, hogy valamit tenniük kell. A medvék külön gyűltek össze.
A Nagy Fehér Medve megkérdezte:
– Mi a probléma?
– Ezek az emberek, válogatás nélkül leölnek bennünket.
– Mivel ölnek le?
– Akácfából készült íjakkal, amelyek húrjait a mi beleinkből készítik.
A medvék így elhatározták, hogy elkészítik saját íjaikat, amivel az embereket fogja irtani. Akácfából íjat készítettek, az egyik medve feláldozta magát, hogy legyen húr is. Az egyik medve ki akarta próbálni, ki is húzta az íjat, de a karmai miatt nem tudta elengedni.
– Állj! Állj! Valamit tennünk kell. Le kell vágnunk a karmaidat! – szólt az egyik.
Miután levágták a karmokat, az íjazás már könnyen ment. A medvék elhatározták, hogy vadászni fognak az emberekre, csak le kell vágniuk a karmaikat.
– Állj! – kiáltott a Nagy Fehér Medve. – Hogy fogunk zsákmányt szerezni, ha levágjuk a karmainkat? Hogy fogunk a mézért felmászni a fára, a kövek között halat fogni? – kérdezte. A medvék rádöbbentek, hogy karmaik nélkül valószínűleg éhen pusztulnak, ezért elvetették az íjjal történő embervadászatot. Más megoldást nem találtak.
A többi állat, rovar, mindenféle teremtés egy közös tanácskozást tartott, amelyet egy hernyó vezetett. Mindenki szóhoz jutott. A Béka így szólt: – Tennünk kell valamit! Ezek az emberek lenéznek, megvetnek. Mindig valamivel megdobálnak, mert csúnyának tartanak – mondta. Egy kisebb madár így panaszkodott: – Mivel kicsi vagyok, az emberek fél fogára se vagyok elég, mégis a kisfiúk megölik a rokonaimat, és a tűzön addig sütik őket, amíg azok tollai és lábai teljesen összeégnek – mondta.
Minden állat beszámolt az emberek rosszindulatú cselekedeteiről, egyedül egy kis mókus nem szólt, mivel ő nagyon kistermetű, hogy megérje rá vadászni és gyorsasága miatt nem is tudják elkapni. Mikor védelmébe vette az embereket, a többi állat olyan mérgesen rárivallt, hogy emiatt azóta is csíkos a háta.
Végül az a döntés született, hogy mindegyik állatfaj az emberek ellen betegségekkel fog támadni. Ezután a fajok különvonultak, tanácskozást tartottak, hogy eldöntsék, milyen betegséggel fogják megfertőzni az embereket.
Az őzek megértették, hogy az emberek aljas zsarnokok, akik csak úgy képesek élni, ha megölnek másokat, de a gyűlést vezető Nagy Szarvas megengedte az embereknek, hogy évente egy két őzet elejtsenek, amire szükségük van, de szórakozásból ölni már szigorúan tilos.
Ezt a határozatot elküldték az embereknek, és a Cherokke indián törzsnek is, akik mindvégig ehhez tartották magukat. De a többi ember ezt nem vette figyelembe, így rengeteg betegség sújtotta őket. Szerencsénkre a növények is gyűlést tartottak, és úgy döntöttek, hogy minden nemzetségük gyógyírt kínál egy-egy betegségre.
Ezt már olvastad? Ezt mondja rólad az észak-amerikai indiánok horoszkópja
