HolotropikumA 2013-as év orvostudományi felfedezéseinek összefoglalója

A 2013-as év orvostudományi felfedezéseinek összefoglalója

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket Facebook Messengeren, a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Mi történt a 2013-as évben az orvostudomány berkein belül? Voltak-e olyan felfedezések, amelyek radikálisan változtatták meg az orvostudomány nézőpontját? Volt-e fejlődés e téren?

orvosi-kutatas

2003-ban elképzelhető volt számunkra, hogy 10 év múlva 3D nyomtató segítségével mesterséges fület tudunk majd előállítani? – hogy csak egy banális haladást és fejlődést említsünk.

Ugyancsak ebben az évben derült fény kedvenc italunk, a kávé jótékony hatásairól. Többek közt a rendszeres kávéfogyasztás csökkenti a májrák, prosztatarák és az öngyilkossági hajlam kockázatát.

A demencia (időskori elbutulás) és Alzheimer-kór terén is jelentős felfedezések születtek az idei évben. Most már nem csak azt tudjuk biztosan, hogy az intenzív szellemi munkát folytatók körében alakulnak ki e betegségek, hanem azt is, hogy nagyobb a valószínűsége a kialakulásuknak azoknál, akik beszélnek egy második nyelvet is. Összefüggéseket találtak a magas vérnyomás, magas vércukorszint, testet ért nagy traumák és a betegségek kialakulása közt.

Érdekesnek mondható felfedezés volt a mellrák és a mogyoróvaj közötti összefüggés: eszerint a rendszeres mogyoróvaj fogyasztás csökkenti a rák kockázatát.

A genetika is csillogott az idén, ugyanis felfedte az összefüggést az alkoholizmus és a genetikai háttér között: úgy tűnik, hogy inkább a genetikai háttér a felelős a nagymennyiségű alkoholfogyasztás miatt. Továbbá arra jöttek rá a kutatók, hogy a vizsgákon elért eredmények nem csak a tanulás, hanem a genetikai háttér következményei.

A szívbetegségek terén is maradandót alkottak, hiszen kiderült, hogy az egészséges fogak egészséges szív-érrendszert feltételeznek illetve a kertészkedés csökkenti a szívinfarktus kialakulásának kockázatát.

Az idei év Orvosi Nobel-díját a az idegrendszer és a hormonális rendszer két kiemelkedő kutatója kapta: James Rothman, Randy Schekman és Thomas Südhof.

A felsorolt felfedezések nem hiánypótlóak. Csak néhányat említettünk meg a rengeteg felfedezés közül.

Forrás: medicalnewstoday.com

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Aktuális kedvencek



    Ez is tetszeni fog

    Kapcsolódó cikkek