Hogyan hiányozhat egy nagyszülő annak a gyereknek, aki soha nem találkozott vele? A gyermekkori gyásszal foglalkozó szakemberek szerint a veszteség nem mindig közös emlékekhez kapcsolódik. Egy gyermek azt a kapcsolatot is hiányolhatja, amelyet már nem élhet meg. A november 2-i halottak napja alkalmat adhat arra, hogy a család fényképekkel, történetekkel és apró emlékekkel segítsen megismerni azokat, akik már nincsenek közöttünk.
Egy kisgyerek a temetőben megáll egy sír előtt, és megkérdezi, milyen ember volt a nagypapája. Talán csak fényképeken látta, esetleg még a születése előtt meghalt. A család többi tagja emlékszik a hangjára, a nevetésére, a közös vasárnapi ebédekre. Neki viszont mindez ismeretlen.
Ilyenkor a felnőttek könnyen azt gondolhatják, hogy a gyermeknek nem fájhat igazán a veszteség, hiszen nincsenek saját emlékei az elhunytról. A Child Bereavement UK brit gyásztámogató szervezet szerint ez nem feltétlenül igaz.
A gyermekek olyan kapcsolat hiányát is megélhetik, amelynek kialakulására nem volt lehetőségük. Szomorúságot okozhat számukra, hogy soha nem hallhatták egy nagyszülő meséit, nem ünnepelhettek együtt vele, vagy nem kaphatják meg azt a szeretetet és útmutatást, amelyet a család többi tagja még megtapasztalhatott.
A hiány különösen akkor válhat erőssé, amikor a rokonok régi közös élményekről beszélgetnek, és a gyermek úgy érzi, egy olyan családi történetből maradt ki, amely mindenki más számára fontos.
A gyereknek nemcsak a veszteségről, az elhunyt életéről is érdemes mesélni
A Child Bereavement UK azt javasolja, hogy a családtagok ne kerüljék az elhunytról szóló beszélgetéseket pusztán azért, mert a gyermek nem ismerhette őt személyesen. Egy régi fénykép önmagában is értékes lehet, de még többet jelenthet, ha valaki elmeséli a mögötte rejlő történetet.
Milyen volt a nagymama nevetése? Mit szeretett főzni? Mindig ugyanazt a dalt énekelte? Milyen apróságokon tudott felbosszankodni, és min nevetett a legnagyobbat?
Az ilyen személyes részletek segítenek abban, hogy az elhunyt ne csupán egy név legyen a családfán vagy egy arc a fényképalbum lapjain.
A szakemberek arra is felhívják a figyelmet, hogy nem kell tökéletes emberként bemutatni azt, aki meghalt. A kedves szokások, a furcsaságok és a humoros történetek ugyanolyan fontosak lehetnek, mint a nagy életesemények. Ezekből a gyermek fokozatosan saját képet alakíthat ki arról, milyen ember volt a rokona.
A beszélgetés során érdemes őszintén, a gyermek életkorához igazodva válaszolni a kérdésekre. Nem szükséges minden történetet egyszerre elmesélni: ugyanaz a fénykép vagy emlék évekkel később is új kérdéseket vethet fel.
A gyerekek gyásza nem mindig úgy néz ki, mint a felnőtteké
Az NSPCC brit gyermekvédelmi szervezet hangsúlyozza, hogy a gyermekek nagyon különbözően reagálhatnak a halálra és a veszteségre.
Egyik pillanatban szomorúak, a következőben már játszani szeretnének. Előfordulhat, hogy sok kérdést tesznek fel, majd hirtelen elveszítik az érdeklődésüket, és más témára váltanak. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy közömbösek.
Az sem szokatlan, ha egy gyermek nem mutat látványos érzelmeket, amikor a család egy elhunyt rokonról beszél. Lehet, hogy később, egy másik helyzetben kezd foglalkozni a hallottakkal.
A felnőtteknek ezért nem érdemes meghatározniuk, miként kellene a gyermeknek gyászolnia. Ha beszélni szeretne, kapjon figyelmet. Ha inkább csendben maradna vagy játszana, ezt is el lehet fogadni.
A szülőnek a saját szomorúságát sem kell feltétlenül elrejtenie. A gyermek előtt is lehet sírni, miközben fontos elmondani neki, hogy nem ő okozta a felnőtt fájdalmát.
Különösen lényeges, hogy a gyermek ne érezze kötelességének a családtagok megvigasztalását, és ne higgye azt, hogy csak akkor emlékezik megfelelően, ha szomorú.
Egy emlékdobozban azok a történetek is megmaradhatnak, amelyeket a gyermek nem élhetett át
Halottak napján sok család virágot visz a sírokra és gyertyát gyújt az elhunyt szerettei emlékére. A Child Bereavement UK szerint az emlékezésnek számos más formája is lehet, és nem minden gyermek számára a temetőlátogatás a legmegfelelőbb.
Egy egyszerű emlékdoboz például személyesebb módon segíthet megőrizni a családi történeteket.
Kerülhet bele fénykép, kézzel írt levél, egy régi képeslap, rajz vagy olyan apró tárgy, amely az elhunythoz kötődött. Ha a gyermeknek nincsenek saját emlékei, a szülők és nagyszülők leírhatnak számára néhány rövid történetet.
Egy régi családi recept, az elhunyt kedvenc zenéje vagy egy közösen összeállított fényképalbum szintén része lehet az emlékezésnek.
Az NSPCC azt tanácsolja, hogy a gyereknek legyen beleszólása abba, mit szeretne megőrizni, hogyan díszítené a dobozt, és kivel osztaná meg a tartalmát. Az emlékezést nem szükséges előre meghatározott feladattá alakítani.
Az elkészült dobozt később is elő lehet venni. Egy kisgyermek számára ma még talán csak egy fénykép érdekes belőle, néhány év múlva viszont már arra is kíváncsi lehet, hogyan élt az elhunyt, milyen döntéseket hozott, vagy milyen kapcsolat fűzte a családtagokhoz.
A temetőlátogatás is lehet közös emlékezés, ha a gyermek szeretne részt venni benne. Másoknak otthon, csendesebb környezetben könnyebb beszélgetniük a veszteségről.
Az emlékdoboz, a fényképek és a családi történetek nem helyettesítik azt a kapcsolatot, amelyet a gyermek már nem élhet meg. Segíthetnek viszont abban, hogy az elhunyt személye és a hozzá kapcsolódó családi emlékezet később is hozzáférhető maradjon számára.
