KuriózumMegrendítő dolgot mondott egy hospice orvos a halálról: sokan teljesen félreértik ezt

Megrendítő dolgot mondott egy hospice orvos a halálról: sokan teljesen félreértik ezt

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket Facebook Messengeren, a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!


Egy hospice ellátásban dolgozó orvos nyíltan beszélt arról, mi az, amiben az emberek általában tévednek a halállal kapcsolatban.

Dr. Michelle Hills feladata, hogy segítsen az életük végéhez közeledő embereknek, és megosztott egy dolgot, amit ő a halálról szóló nagy tévhitnek tart.

Ez pedig az, hogy az emberek néha úgy érzik, ha valakinek a haláláról beszélnek, az azt jelenti, hogy „lemondanak” a szeretett személyről, vagyis elismerik, hogy már nincs remény a gyógyulásra.

Dr. Hills szerint azonban ennek valójában éppen az ellenkezője igaz. A gyerekorvos, aki végstádiumú betegséggel küzdő gyerekeket gondoz a brit Martin House Children’s Hospice intézményben., így fogalmazott ezzel kapcsolatban: „Beszélgettem egy kisfiú apukájával, aki leállította a kemoterápiát, és a gyermeke haldoklott. Azt kérdezte tőlem: »Hogy mondhatnánk csak úgy le róla?« Ugyanazon a héten pedig egy közeli barátom, aki szintén haldoklott, azt mondta nekem: »Úgy érzem, mintha feladnám.«”

Szerinte azonban egyik esetben sem erről van szó. „Pedig egyikük sem adott fel semmit. Egyszerűen békét próbáltak kötni azzal, hogy a halál elkerülhetetlen, és közben megtettek mindent, amit csak lehetett. A hátralévő idő ilyenkor még értékesebbé válik. Az elfogadás nem egyenlő a feladással” – magyarázta.

A hamarosan megjelenő The Wrong Order of Things című könyvében Dr. Hills azt írja:

„Bárcsak az emberek természetesebben tudnák kimondani azt, hogy valaki »haldoklik« vagy »meghalt«.

 Az olyan kifejezések, mint hogy »elment« vagy »örökre elaludt«, félreérthetőek lehetnek.”

Elmondta azt is, hogy a palliatív ellátással kapcsolatban egy másik gyakori tévhit, hogy az csupán arról szól, hogy az ember egy olyan helyre kerül, ahol meghal.

„A palliatív és hospice ellátás arról szól, hogy hogyan élünk a halálunk előtt” – magyarázta az orvos. „Az életminőségre összpontosító, magas színvonalú ellátásról van szó.”


RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés


    Kapcsolódó cikkek