AktuálisMegszólalt Magyar Péter a kegyelmi ügyről: A fideszes fiúk előszeretettel bújnak nők...

Megszólalt Magyar Péter a kegyelmi ügyről: A fideszes fiúk előszeretettel bújnak nők szoknyája mögé

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket Facebook Messengeren, a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!


Újabb fordulatot vett a bicskei kegyelmi ügy: Magyar Péter hétfői sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy kedden nyilvánosságra kerül az igazságügyi minisztériumban őrzött kegyelmi dosszié egy része. A politikus szerint az iratok alapján több fontos kérdésre is választ kaphat a közvélemény.

Magyar Péter úgy fogalmazott: az ügy egyik legfontosabb eleme, hogy K. Endre kegyelmi kérvényét eredetileg nem támogatta az igazságügyi minisztérium.

„Több mint 40 kegyelmi kérvényt terjesztettek föl. Abból háromban javasolta az igazságügyi minisztérium kegyelmet. A bicskei ügy nem volt ezek között” – mondta.

A politikus szerint Novák Katalin akkori köztársasági elnök ennek ellenére mégis megváltoztatta a döntést.

„Teljesen szokatlan módon kegyelmet adott az akkori köztársasági elnök” – fogalmazott.

Magyar Péter szerint a nyilvánosságra kerülő dokumentumokból az is kiderül, hogy ki készítette a kegyelmi kérvényt.

„Ki fog derülni, hogy melyik ügyvéd készítette és jegyezte ellen ezt a kegyelmi kérvényt” – jelentette ki.

A sajtótájékoztatón újságírói kérdésre reagálva szóba került Lévai Anikó neve is. Magyar Péter korábban utalt arra, hogy szerinte a Sándor-palotában őrzött teljes dossziéból több minden kiderülhet.

„A Sándor-palotában meglévő teljes dossziéból szerintem több minden kiderülhet” – mondta, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az esetleges háttérinformációk jelenleg „városi legenda kategóriába” tartoznak.

A politikus szerint ezért is lenne fontos, hogy Sulyok Tamás köztársasági elnök is nyilvánosságra hozza az államfői hivatalban található dokumentumokat.

„Jogos elvárása minden magyar embernek, legfőképpen az áldozatoknak, hogy tisztán lássanak” – hangsúlyozta.

Magyar Péter arról is beszélt, hogy a Tisza-frakció parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi. Szerinte a jövőben nem fordulhat elő, hogy a meghallgatásra idézett szereplők egyszerűen távol maradjanak.

„Kötelező lesz a részvétel, és kötelező lesz az ott feltett kérdésekre a választ megadni” – mondta.

A politikus keményebb szabályokat is javasolna. Elmondása szerint aki nem jelenik meg a bizottság előtt, előbb pénzbírságot kapna, később pedig akár rendőri elővezetésre is sor kerülhetne.

A sajtótájékoztatón szóba került Répási Róbert akkori államtitkár szerepe is. Magyar Péter szerint az ő aláírása is szerepel a dokumentumokon.

„Nem csak ők felelősek kisebb-nagyobb mértékben” – fogalmazott, utalva arra, hogy szerinte a döntési folyamatban több szereplőnek is lehetett felelőssége.

A politikus szerint a jelenlegi rendszer túlzott titkosítást biztosít a kegyelmi ügyeknek, ezért jogszabály-módosítást kezdeményeznek.

„A kegyelmi ügyek a titok homályába vesznek” – mondta, majd hozzátette: a jövőben kötelezővé tennék a kegyelmi döntések indoklásának nyilvánosságra hozását.

Magyar Péter szerint így a közvélemény a jövőben pontosan láthatná, milyen indokok alapján születnek ilyen súlyú döntések.


RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés


    Kapcsolódó cikkek