Meghalt Ozzy Osbourne, a Black Sabbath ikonikus frontembere – mindössze néhány héttel azután, hogy újra színpadra lépett a zenekar tagjaival egy nagy szabású búcsúkoncerten. A szomorú hírt a Sky News jelentette be kedden.
A család hivatalos közleményben tudatta a rajongókkal a veszteséget: „Szavakkal leírhatatlan fájdalommal jelentjük be, hogy szeretett Ozzy Osbourne ma reggel elhunyt. Családja körében, szeretetben töltötte utolsó óráit.”
Kevesebb mint három héttel korábban a 76 éves zenész ismét színpadra állt a Villa Parkban, ahol trónról énekelve köszönt el rajongóitól: „El sem tudjátok, mit érzek most – szívből köszönöm.”
Ez a koncert volt Ozzy „végső búcsúja”, melyen olyan zenekarok is felléptek, akiket ő maga is csodált: a Metallica és a Guns N’ Roses.
A zenészt évek óta súlyos egészségügyi problémák gyötörték – Parkinson-kórt diagnosztizáltak nála, és egy 2019-es esés következményei is komoly szövődményeket okoztak.
Ozzy Osbourne mögött hatalmas család állt. Gyászolja felesége, Sharon, valamint gyermekei: Aimee, Kelly és Jack, illetve korábbi házasságából született gyermekei, Jessica és Louis – és több unokája is.
A Black Sabbath élén Ozzy a heavy metal műfaj egyik alapkövét tette le, majd szólókarrierjével is történelmet írt. Olyan slágerek kötődnek a nevéhez, mint az Iron Man, a Paranoid, a War Pigs, a Crazy Train vagy a Changes – generációk nőttek fel zenéjén.
Nemcsak zenéje, hanem személyisége is beírta magát a popkultúra történetébe. Az MTV valóságshow-ja, The Osbournes révén a nagyközönség bepillanthatott a család életébe, Los Angeles-i otthonuk mindennapjaiba. Emellett a rocksztárélet legendás – néha sokkoló – pillanatai is fűződnek nevéhez: például amikor a színpadon megharapott egy denevért.
Habár a betegsége miatt több koncertet is le kellett mondania, 2022-ben még egyszer visszatért: meglepetésfellépésen búcsúzott szülővárosában, Birminghamben, a Nemzetközösségi Játékok záróünnepségén.
A Villa Parkban tartott koncertet Sharon Osbourne már korábban „tökéletes búcsúnak” nevezte.
Ozzy Osbourne életművét számos díjjal és elismeréssel koronázták meg. Kétszer került be a Rock and Roll Hall of Fame-be – egyszer a Black Sabbath tagjaként, egyszer szólóelőadóként. Csillaga van a Hollywoodi Hírességek Sétányán, valamint szülővárosában, Birminghamben is. Több Grammy-díjat, Ivor Novello-díjat és életműdíjat is kapott, így hivatalosan is a rocktörténelem halhatatlanjai közé tartozik.


