Aki valaha is akár egy fél percre leült egy ismeretterjesztő csatorna műsora elé, az minden bizonnyal hallott David Attenborough nevéről. A csodálatos hangú természettudósból lett dokumentumfilmes szakember most a Netflix felületén került újra a vászonra a Blue Planet II, majd később az Our Planet produkciók keretein belül.

Magával ragadó előadásmódja és a tudományhoz, illetve a bolygónkhoz fűződő elhivatottsága még a legszkeptikusabb nézőket is magával ragadja, ezért is történhetett meg az, hogy a Blue Planet II debütálása után tömegek kezdték elutasítani az egyszer használatos műanyagok vásárlását.
A GlobalWebIndex által végzett kutatás szerint a filmet megtekintők 88%-a sokkal környezettudatosabbá vált, és aktívan elkezdett tenni a Földünk megmentéséért.
Ezt már olvastad? David Attenborough megrázó felvételekkel szemléltette az emberek hatását az élővilágra
Sőt a felmérés során az is kiderült, hogy az Egyesült Királyságbéli nézők körében minden harmadik személy most már pontosan tisztában van azzal, hogy mely csomagolóanyagok képesek a természetes lebomlásra, és melyek maradnak meg szemétként.
A felmérést vezető Chase Buckle az adatok közül külön kiemeli a fiatal generáció környezettudatosságát, ugyanis a filmek láttán a fiatalok körében is egyre erősebben fellángolt az igény a fenntarthatóság iránt, és azt hiszem a leginkább ebben mutatható ki a műsorok sikeressége.
Ezt már olvastad? David Attenborough figyelmeztette a világ vezetőit a tömeges kihalás veszélyére
A Netflix óriási eredményeket ért el a Földünkért tett törekvések terén, hiszen egy friss és trendi közeg által megismertette a fogyasztóit egy igencsak értékes és okos ember tudásával és gondolataival, amelyek következtében – ahogyan a számok is mutatják – egy elég nagy volumenű mozgalom indult el.

