Siker. Ízlelgetem a szót. Siker – sikér. Kötőanyag. Növényi fehérje, szerepe van a kenyér kelésében, de elsősorban a tápértéke miatt fontos – olvasom a meghatározását. Az asztalosok az enyvet sikérnek nevezték, a gázlót, ahol könnyű volt az átkelés, ahol egy gyalogos ember is átmehetett, szintén sikérnek hívták régen.
Az eredet, azt mondják, a dravida nyelvig nyúlik vissza és sár-t jelent. A sár- föld és víz. Anyag és lélek. Mostanában azt hisszük, hogy az az ember sikeres, akit elismernek, pénze van, hatalma. Talán még számításba jön a család is. Nos, ez az anyag. De benne van-e a lélek? A víz? Benne lehet. Van akinek. De van olyan is, akinek más a siker.
Ha valamiben lélek van, akkor attól repülni tudunk, emelkedni, szárnyalni. Akár a felhők fölé is, a Nap felé, mint Ikarosz. Éltető csillagunk felé, a központunk felé. Az anyagban, a földi létben, az univerzum teljességében. Ha nincs kötőanyag, vagy nem jó, akkor nincs szárnyalás.
„Gyökerek nélkül nem lehet repülni.”(Hellinger)… csak elszállni, mint a léggömb… A lélek felrepít, de a szárnyaláshoz levegő kell, szellem kell. A víz megtermékenyíti a földet. A lélek az anyagot. De a kettőt a szellem, az idea, az Ige köti össze. A tűz, a meleg, a Nap, az Isten. A szeretet. E nélkül, hogyan tudnánk szembenézni a kudarcunkkal? A kút-arcunkkal? Önnön mélységeinkkel?
A sikerhez áldozat kell, mondják. Fel tudjuk-e áldozni kút-arcunkat a sikerért? Tovább tudunk-e lépni? A sikérhez a mag átalakulása szükséges. A sárhoz a földé. Magos Déva vára köveit Kőműves Kelemenné testével kötötték össze. A teremtést, a nemzést, a férfi minőséget, a nőivel lelkesítették, oltották be. Hogy „magos vár” legyen belőle. Élet, oltalom, siker…
Barabás Enikő
