Amit most mesélek, személyes lesz. Ha gondolod, kihagyhatod. A fiam a napokban többször visszatért egy történetre. Az érintettség miatt több napnak el kellett telnie, amíg hirtelen megértettem, hogy miért és, hogy a Jó Isten mit üzen általa.
Az apámról szól a történet. (Az apámról szól?) A fiam tudja, hogy nem vagyunk és sohasem voltunk jóban az apámmal.
– Mert egyik gyermekét sem tudta szeretni. – mondom én a fiamnak. Aztán egyszer csak azt mondja:
– Anya, apa mesélte, hogy tata nagyon szerette az állatait és a galambjait. (Századszor hallott történet, nem, nem az apám mesélte, hanem a család, mindig úgy adták elő, mint egy jó mulatságot.) Aztán déditata egyszer csak kitekerte az összes galamb nyakát, mert tata nem tanult, csak a galambjaival foglalkozott. És képzeld, még ennie is kellett abból a levesből, amit a galambokból főztek.
– Nem, nem kellett ennie – mondom én.
– De apa úgy mesélte.
– Igen, azt akarták, hogy egyen belőle, de ő inkább nem evett semmit – próbálok ragaszkodni a „valósághoz”.
– Biztos nehéz lehetett ez tatának – mondja Máté.
– igen, valóban nehéz volt, de tudod, drágám, ez még nem ok arra, hogy ő felnőttként rendszeresen verje nadrágszíjjal a három éves gyermekét, engem. Mert mi lenne, ha én ezért meg téged vernélek? – magyarázok én, felnőttként.
– igen, tudom anya, mondja ő. Azt már nem mesélem el a fiamnak, hogy a család, amikor látta apám nagy bánatát, akkor temetési szertartást is rendezett a galamboknak. Annak rendje és módja szerint pappal, harangozóval, sírásóval, búcsúbeszéddel… (Én sohasem tudtam mit kezdeni az állatokkal.)
Tegnap értettem meg, hogy a 8 és fél éves fiam miért tért többször vissza erre a történetre. Mert ő tudja, hogy az apám életében ott és akkor valami széttörött. Sohasem tudta összerakni. Hűtlen lett mindenkihez, elsősorban önmagához. Nem tudott felelősséget vállalni sem önmagáért, sem másért. És soha többé nem vállalta a szeretet kockázatát. Anyám elvált tőle, amikor én 8 és fél éves voltam. Ma cukorbeteg, elhízott és céltalan az élete. Máté azt akarta, hogy meglássam az apám széttört gyermeki lelkét. Hogy meglássam a saját széttört gyermeki lelkemet. Hogy az el nem sírt könnyek tava ott mélyen legbelül a megbocsájtás által megtisztuljon. Mert ezáltal tudja ő is megbocsájtani, hogy elváltam az apjától.
Barabás Enikő
