Különleges kutyákkal gyakran lehet találkozni az utcán sétálva, de az alábbiakban bemutatott kilenc kutyával szinte bizonyos, hogy nem futunk össze mindennap.
Svéd juhászkutya (vallhund): Feje nagy, elkeskenyedő, szeme sötétbarna. Füle hegyes, feláll. Háta rövid, izmos, mellkasa mély, fara széles, enyhén lejt. Szőrzete sűrű, kemény, félhosszú. Színe szürke (sötétebb árnyalatú háttakaróval), de lehet vörösessárga (világosabb foltokkal), szürkésbarna, barnássárga, ill. kékesszürke is. Több mint ezer éves fajta, de a 20. században majdnem kihalt. Björn von Rosen gróf és Karl Gustav Zettersten fedezte fel és mentette meg a modern kor számára az 1940-es években a rövidlábú kutyát. Mókás, kedves megjelenésű, élénk mimikájú, éber, tüzes, bátor. Szereti a gyerekeket.
Bedlington terrier: a terrierek csoportjának egyik legősibb tagja a terrierek és az agár keveréke. Használták nyúl, vidra, róka, borz vadászatára, rágcsálóirtásra. Szénbányászoknál megbízható kísérő, jelzőkutya volt. A 20. sz. elején kezdték el társasági kutyaként tenyészteni, mely egy újfajta nyírásmódnak köszönhetően a bárányra kezdett el hasonlítani. Jellemző rá, hogy könnyen tanul, jelleme különleges. Imádja a futást, szüksége van szellemi, fizikai motivációra.
Tibeti masztiff: ősi tibeti fajta. A herélt kanok lényegesen nagyobbra nőnek, mint a nem heréltek. 1900 körül bukkantak fel először Angliában. A tibeti masztiff tiszteletet parancsoló megjelenésű, igen erős testfelépítésű kutya. A tibeti masztiff nyugodt, méltóságteljes, kiegyensúlyozott kutya, amelyből büszkeség sugárzik. Noha családjához igen hűséges és odaadó, természetében a tartózkodó vonások és a függetlenség jegyei is jelen vannak. Nagyon érzékeny, és szeret családja közelében lenni. Saját területén belül igen magabiztos. Számára természetes dolog, hogy őrizze a családot és az otthonát – erre biztatni sem kell. Nem ugat sokat, de ha veszélyt érez, kiereszti a hangját. A lakásban általában békésen viselkedik, de a szabadban – időnként – meglepően mozgékony.
Catalburun, vagy török vizsla: a török vizsla leginkább arról ismert, hogy dupla orrú. Eredete ismeretlen, a fajta létszáma viszonylag kicsi. Szőrzete rövid, testalkata erőteljes, lábai erősek. A testfelépítésének köszönhetően remekül alkalmazkodott a változatos terepviszonyok közötti vadászatra. Gyors futó és rendkívül kitartó. Vadászatra egyenként viszik. Nem minden esetben jön ki jól más kutyákkal, de gyerekekkel mindig barátságos. Kiváló családi kutya, de sok mozgást igényel és az idegenekkel bizalmatlan.
Mudi: az egyik legritkább, legkevésbé ismert magyar pásztorkutyafajta. A pásztorok német puli néven ismerik, ma már csak ritkán látható a nyájak, csordák mellett. Latin neve: Canis familiaris ovilis Fényesi, magyarul Fényes juhász kutyája. A második világháború végére szinte teljesen kipusztult a fajta, feltámasztása a semmiből kezdődött újra néhány B törzskönyves kutyával. Magyarországon még sokan ma sem tudják, milyen egy mudi, de a természetrajongó skandináv népek, elsősorban a finnek felfedezték a fajtában rejlő pozitív tulajdonságokat, a természetességét, betegségekkel szembeni ellenálló képességét és nem utolsó sorban hihetetlen intelligenciáját – írja a Wikipédia.
A mudi – főleg a különféle, régóta kitenyésztett fajtákkal összevetve – első pillantásra egyszerű keveréknek tűnhet. Szőre rövidebb mint a többi pásztorkutyáé, könnyen tanuló, intelligens állat, és bármilyen színben előfordulhat. Mivel a mudit eredeti munkája juhászokhoz, pásztorokhoz kötötte, a külleme másodlagos kérdés volt. Szolgálatkész, munkabíró és nem túl igényes kutyára volt szükség, a mudi pedig tökéletesen megfelel ezeknek a követelményeknek. Ezen kívül hosszú életű, intelligens, tanulékony, akinek a gazdája az istene, és egyetlen szemvillantásból is ért. A terelőversenyeken ma is kiemelkedő eredményeket ér el. A „dog dancing” és „agility” sport rajongói is felfedezték mozgékonysága, értelmessége és könnyen képezhetősége okán. Kitartásuk, kitűnő szimatuk miatt a katasztrófakutyák között is feltűnt néhány példányuk, de epilepszia-jelző és vaddisznóvadászatra használt példányok is ismertek, míg a II. világháború környékén kotorékozásra is használtak. Egyes források szerint a solymászatban is bevált.
Schipperke: a fajta eredete homályba vész, de az biztosnak tűnik, hogy Belgiumból származik. Szinte nélkülözhetetlen munkaerővé vált raktárakban és tárolókban, mivel rendkívül ügyesen vadászik e létesítményeket elárasztó egerekre és patkányokra. A 19. században bukkant fel először egy angliai kiállításon, s attól kezdve népszerűvé és elterjedté vált más európai országokban is. Magyarországon egyelőre kevéssé ismert fajta. Feje a rókáéra emlékeztet. Szeme ovális és sötét mogyorószínű, füle kicsi, háromszögletű és felálló. Testfelépítése harmonikus, marmagassága nem haladja meg a 34 cm-t, maximum súlya 8 kg. Szőre kemény, dús és az időjárás viszontagságaival szemben ellenálló, testén rövid, nyakán és lábain hosszabb, s mindig teljesen fekete. A fajta tagjai mozgékonyak, éberek, magabiztosak és elevenek. Rendkívül értelmesek. Szívósak, kitartóak, fáradhatatlanok és nem finnyásak. Vastag, durva, szőrzetüknek köszönhetően gyakorlatilag bármilyen időjárást el tudnak viselni. Igen alkalmazkodóképesek, a schipperkék a lakásban és a földeken egyaránt otthon érzik magukat. Bátor és éber természetű kutyák, eltökéltek őrzik a házat, a kertet. A fajta tagjai általában jól kijönnek a családtagokkal és a háziállatokkal. A schipperkét még kölyökkorában meg kell ismertetni a kisebb termetű háziállatokkal, például a macskákkal, más különben hajlamossá válhatnak az efféle teremtmények elkergetésére.
Azawakh: az orientális agarakhoz tartozó azawakh az afrikai Sahel régióból származik, a Niger völgyének középső területeiről. Itt található a névadó Azawakh-völgy is. A fajta szülőhazája körülbelül három állam – Mali, Nigéria és Burkina Faso – területére nyúlik át. Itt Afrikában elsősorban nomád állattenyésztő törzsek, és részben félnomád illetve letelepedett népcsoportok tartják ezt a fajtát.Többnyire a tehéncsordák, a nomád táborok és a falvak őrzésére használják. A vadászat inkább csak másodlagos, de azért ugyanúgy használják vadászkutyának, mint korábban.Vékony és elegáns agárfajta. Feje hosszú, szeme mandulavágású, füle lógó, háta vízszintes, mellkasa mély, hasa felhúzott, végtagjai izmosak, farka hosszú és vékony, szőrzete rövid és selymes. Rettentő gyors állat, szívós és bátor. Kissé nehezen kezelhető. Lovas túrákon, agárversenyeken és coursingon érzi jól magát. Franciaországban vadászkutyaként, Európában háziállatként tartják.
Thai rigdeback: a thaiföldi fajta eredetéről nem sokat tudunk, annyi biztos, hogy kevés változáson ment keresztül mióta létrejött, mivel természetes körülmények között ritkán vagy egyáltalán nem szaporodik. Közepes termetű kutya, arányos testfelépítéssel és büszke testtartással. A szőr színe lehet fekete, mélyvörös, barna, kék vagy ezüst. Nevelése nem jár sok problémával. Szereti a gyerekeket, idegenekkel szemben mogorva. Megkönnyíthetjük beilleszkedését a család életébe, ha nevelését már kölyökkorában elkezdjük. A thai rigdeback tiszta kutya, ezért ápolása nem igényel különösebb gondozást. Szeret sokat mozogni, és a hosszú futás sem fárasztja. Eredeti és feltűnő kutya, értelmes, mozgékony és fürge. Tisztában van azzal, hogy mi történik körülötte, és eléggé éber is. A kitartása egészen hihetetlen mértékű. A gazdájához hűséges, de soha nem viselkedik szolgalelkűen. Olykor meglehetősen akaratos. Sok benne a kezdeményezőkedv, és eléggé független természetű.
(Források: haziallat.hu, kutyafajtak.hu, kutya.hu, Wikipédia)
