A Kaliforniában élő 89 éves Brooke Mayo újra láthatja 71 éve örökbeadott lányát.
» 3 csillagjegy, akikre csak úgy árad a szerencse 2023 őszén
» A nő megváltoztatta a végrendeletét, miután megtudta, hogy a fia megcsalta a feleségét: „Azokat jutalmazza, akik megérdemlik”
» „A vőlegényem négyszer többet keres nálam, de nem hajlandó osztozni az anyagiakon”
» A férfi szerelme furcsán kezdett viselkedni, miután megszületett a gyerekük – ledöbbent, amikor megtudta az igazságot a nőről
1941-ben egy buli után, autója fele menet az akkor 17 éves lányt megerőszakolták. 9 hónapra rá életet adott egy kislánynak, és úgy döntött, hogy örökbe adja.
„Azokban az időkben egyedül felnevelni egy gyereket… úgy döntöttem, hogy az örökbedás a legjobb megoldás” – mondja Brooke.
A rémségek ellenére a lány meg szerette volna tartani kislányát, akit Delphine-nek nevezett el.
A második Világháború alatt a tengerentúli szolgálata után 1945-ben újra elkezdte keresni kislányát, azonban a kórház elintézte a dolgokat annyival, hogy kijelentette, a kislány meghalt.
A valóságban azonban a baba életben volt, átnevezték Patríciának és mérföldekre lakott szülőanyjától. 1993-ban derült ki számára, hogy örökbefogadták.
20 évvel később a lány anyja keresésére indult, és 71 év után idén júliusban újra találkozhattak.
„Még mindig kábult vagyok. Nem tudom elhinni. Olyan, mint egy könyv vagy film, hihetetlen.” – meséli Brooke.
„Örülök, hogy végre megtaláltam őt. Sok időbe telt, de végül is megtaláltam.” – meséli lánya.