Úgy tartják, hogy az összes csillagjegy közül a Vízöntő a legkiszámíthatatlanabb és a legbonyolultabb személyiség. Egyik pillanatban még hozzád szeretne menni feleségül, de megtörténhet, hogy másik pillanatban már szakítani akar. Pontosan annyira távolságtartó, instabil, mint amennyire érzékeny és kitartó.
Íme néhány olyan tulajdonság, amely leginkább jellemzi a Vízöntő csillagjegyű személyt:
1. Nem bírja elviselni a korlátozásokat
Már egészen gyerekkorától kezdve lázadó személyiség, nem tudja elviselni, ha valaki megpróbálja megszabni neki a határt. Mindig kilóg a sorból, és a saját feje után megy. Nem szereti az illemszabályokat, vagy ha megszabják, hogyan kellene viselkedjen. Éppen ezért nehezen tud kialakítani komoly kapcsolatot, mivel akkor az egész élete egy nyitott könyv lesz egy másik ember számára. Az alkalmazkodás nem az erőssége, és nehezen tartja be a közösen hozott szabályokat is.
2. Önállóan szeret dönteni
Inkább mindent megcsinál ő maga, egyedül hoz döntéseket, nem szeret kiszolgáltatott lenni. Úgy gondolja, hogy segítség nélkül is képes megoldani a problémáit, független személyiség, inkább a saját erőforrásaira támaszkodik. Nehezen alakít ki párkapcsolatot, mert nem szívesen áldozza fel a függetlenségét.
3. Nem akar olyan lenni, mint mások
Egyedi személyiség, nem szeretne másokhoz hasonlítani, és abban a percben, ha valaki meg szeretné változtatni, rögtön faképnél hagyja az illetőt. Soha nem irigy senkire, hiszen nem szeretné az életét senkihez hasonlítani. Tisztában van az álmaival, és azt szeretné elérni. A Vízöntőt el kell fogadni olyannak amilyen, mert különben végleg búcsút mondhatsz a barátságának.
4. Fontos helyet foglalnak el az életében a barátok
A Vízöntő a barátság szimbóluma, szeret folyamatosan új emberekkel ismerkedni, nagyon fontosak számára az emberi kapcsolatok. Sok ismerőse van, viszont igazi barátja csak kevés. Barátkozós, de kevés embert enged igazán közel a szívéhez, és azt is csak hosszú idő múlva.
5. Nem túl együttérző
Az empátia távol áll tőle, soha nem képes együttérezni olyan valakivel, akinek rossz kedve van, vagy egy szakítás miatt szenved. Nagyon racionális csillagjegy, távol áll tőle az érzelmi döntés. Időnként őt is elárasztják azért a heves érzelmek, csupán nagyon jól palástolja őket, nem mutatja ki nyilvánosan.
6. Ha ideges, akkor jó tartani a távolságot
Könnyen kijön a sodrából, és olyankor jobb, ha békén hagyja mindenki. Amikor dühös, jó tartani tőle a két lépés távolságot, meg kell várni, amíg lenyugszik, különben úgysem tud racionális döntést hozni. Ilyenkor inkább szeret egyedül lenni, nem akar senkivel sem beszélgetni.
7. Nem szereti a monotóniát
Lételeme a változatosság, a monoton élet egy idő után unalmas lesz számára, és továbbáll. Mivel igen egyedi és kreatív személyiség, mindig új ingerekre van szüksége.