Habár elsőre a világ legkönnyebb és legtermészetesebb dolgának tűnik, a szerelem mégis a legtöbb ember életében eléggé kemény dió. A szerelmet minden nap „táplálni” kell. Nagyon sok időt, energiát és odafigyelést igényel, mert hát csak úgy összeállni valakivel és várni, hogy a kapcsolat magától alakuljon, olyan csak a mesében létezik, vagy még ott sem.

Ahhoz, hogy egy párkapcsolatban mindkét fél jól érezze magát, kölcsönös erőfeszítésekre van szükség. A kölcsönös tisztelet és megbecsülés mellett hűség és nyitottság is kell, hiszen csakis így fejlődhettek közös erővel.

Egy szó mint száz, a szerelemnek is megvan a maga sötét oldala, amelyről habár nem szívesen beszélünk, mégis sokunk életét megkeseríti. Jöjjön tehát 7 fájó igazság a szerelemről.

1. Olykor pont abba az emberbe szeretünk belé, aki nem szeret viszont

A viszonzatlan szerelem megannyi költőt és művészt megihletett már a világtörténelem során, ami nem csoda, hiszen egy nehezen elfogadható életszituációról beszélhetünk. Ha pont azt az embert szúrtuk ki, aki nem úgy közeledik felénk, mint ahogyan mi feléje, kár is erőltetni a dolgot, mert a szerelmet nem lehet kierőszakolni.

2. Mindenekelőtt önmagadat kell teljes szívedből szeretned

Ugye mennyivel könnyebb egy másik személyt szeretni, mint saját magunkat? Az önszeretet az első lépés a boldogság felé, hiszen ha önszeretet nincs, akkor semmi sem tud jó irányba haladni. Hogy várhatnád el mástól, hogy szeressen, ha te saját magadat nem szereted?

3. Megtörténhet, hogy egy pillanatig gyűlöletet érzel a szerelmed iránt

Emberek vagyunk, vannak érzéseink, és ha pont az bánt, akit a legjobban tudnánk szeretni, az óriási érzelmi vihart képes generálni bennünk. Megeshet, hogy néha összezördültök a pároddal és azt olyankor azt kívánod, bárcsak örökre elhúzna, de ezek múló átmeneti érzelmi kitörések és nincs különösebb jelentésük.

4. Mindenki megérdemli a szeretetet

Szó szerint mindenki. Még az is, akivel nem vagy jóba, vagy akit utálsz. Az emberek sokszor kegyetlenek egymással, de mindenkinek joga van a boldogsághoz és a szeretethez. Mindannyian egyenlő esélyekkel születünk és mindannyian értékes teremtmények vagyunk.

5. A szeretet még önmagában nem elegendő

Ahogyan már említettem, a szerelemhez nem elég „csak” szeretni és várni, hogy minden kialakuljon magától. Attól, hogy szeretitek egymást, még nem azt jelenti, hogy összeilletek… Ennek kiderítése sok energiába kerül.

6. Mondjuk ki: a szerelem nehéz!

A szerelem egy roppant komplex dolog. De megéri küzdeni érte, mert ha jól csináljuk, soha nem látott magasságokba repíthet.

7. Senkit sem kényszeríthetsz arra, hogy szeressen

Ha bárkit is kényszeríteni kell a szerelemre, az már nem nevezhető annak. A szerelem mindig őszinte és feltétel nélküli forrásból kellene fakadjon.

Ha érdekelnek további cikkeink, csatlakozz a Filantropikusok csoportunkhoz! , vagy kövess minket a Pinteresten, vagy iratkozz fel a hírlevelünkre.