A kapcsolatokról általában külső szemmel nehéz megállapítani, hogy mennyi energiát, áldozatot, kompromisszumot igényel a két fél részéről ahhoz, hogy úgy működjön ahogyan. Sokszor még a benne levő emberek sem tudják pontosan, hogy még mire lenne szükség, hogy a kettejük között lévő dolog még jobb legyen.
Annak ellenére, hogy igen nehéz és kényes meghatározni, hogy mi lendít előrébb egy kapcsolatot, a párkapcsolatok buktatóit eléggé könnyű csokorba szedni. Egyik ilyen párkapcsolat-bomlasztó dolog az, ha már csak akkor vesszük észre, hogy baj van, mikor már késő. Sokszor túlságosan beleakadunk a saját életünkbe, problémáinkba, és hagyjuk, hogy a munka, a stressz, a felelősség lassacskán eltávolítson attól, aki a világon az egyik legfontosabb ember számunkra.
De ha már azoknál a dolgoknál tartunk, amik tönkretehetik két ember között a szerelmet, akkor menjünk csak végig rajtuk részletesebben:
1. Elutasítod, vagy elutasítjátok a fontos dolgok megbeszélését
Lehet, hogy az adott téma vagy dolog számodra jelentéktelennek tűnik, de ha a másik számára igenis fontos, akkor neked is komolyan kell venned. Ez a kölcsönös egymásra figyelés titka: nem elbagatellizálni a másiknak sokat jelentő apróságokat. Például, ha már napok óta kérlel a párod, hogy vidd le a szemetet, de te füled botját se mozdítod, akkor ez óriási feszültséget generálhat köztetek, ami aztán óriási vitába is torkollhat.
2. Nem beszélitek át megfelelőképpen a dolgokat
Ha nem vagytok hajlandóak venni a fáradtságot, hogy leüljetek és megbeszéljétek az esetleges nézeteltéréseket, akkor ne csodálkozz, hogy döcög és stagnál a kapcsolatotok. Ha valami bántja valamelyikőtöket, akkor ne csak felületesen, két szóból lerendezve beszéljétek meg, hanem ássatok a dolgok mélyére.
3. Elhallgattok dolgokat egymás elől
Sose takargass vagy rejtegess semmit se a párod elől. Az elhallgatás már szinte hazugság, és szerintem mindannyian tudjuk, hogy mi a végkimenetele egy hazugságokkal teli kapcsolatnak. Inkább játssz tiszta lapokkal, mert az őszinteség díjazandó.
4. Nem töltötök elég időt együtt
Ha valakivel komolyabb kapcsolatot szeretnénk, akkor arra időt kell szentelni, különben elhidegültök egymástól. Te sem szeretnéd mellőzve érezni magad, ahogyan a társad sem – tegyetek egymásért.
5. Már nem tartjátok magatokat a megígért dolgokhoz
Az ígéret szép szó, ha betartják úgy jó – tartja a mondás, és ez nem csak a kapcsolatokra vonatkozik, hanem az egész életre. Ha valamit megígérsz, akkor próbálj meg ne okozni csalódást.
6. Rossz irányba változtok
A változás elkerülhetetlen, úgy a személyiségeteket, mint a kapcsolatotok természetét illetően. A lényeg az, hogy ez a változás milyen természetű? Ha negatív irányba változtok, akkor egy nap azon veheted észre magad, hogy már nem is amellett az ember mellett ébredsz, akibe egykoron beleszerettél.
7. Túlságosan sok időt töltötök együtt
Ez a másik véglet, amikor 0-24-ben egymáson lógtok és egész egyszerűen egymásra untok. Emiatt pedig már minden apró mozdulata a másiknak idegesítőnek hat és már is megvan a konfliktusforrás. Néha adjatok egymásnak egy kis teret és szervezzetek külön programokat, hogy ne oltsátok ki a köztetek lévő parazsat.