Jack, aki már túl van felesége elvesztésén, és még a 2. világháborúban is kivívta milliók szabadságát, egy nap rálel az interneten annak a lánynak az elérhetőségére, akibe 62 évvel ezelőtt szerelmes volt. Betty is 81 éves, hat évvel ezelőtt az ő férje is elhunyt, azóta többször beszéltek telefonon, váltottak e-mailt.
» Ha igazán elégedett akarsz lenni az életben, mondj búcsút ennek a 11 viselkedésnek
» A nő talált egy üzenetet a férje zsebében a férfi temetésén, ami megváltoztatta az életét
» A híres orvos figyelmeztet: „Minden ember, akinek rossz gondolatai vannak, fizetni fog. A gyűlölet a lét rákja”
» A nő arra kéri felnőtt lányát, hogy fizesse a lakbér és a számlák felét – a lánya frappáns választ adott
Jack éppen repülőre száll, hogy Los Angelesből eljusson Washington D.C-be, ahol remélhetőleg nagy szeretettel várja az ő egykori Betty-je. A repülőgépen találkozik véletlenül Danielle Lurie filmkészítővel is, aki megörökíti a nagy találkozást.
Az öregúr annyira izgatott lett leszállás előtt, hogy még egy nyugtatót is be kellett vennie. A reptéren hosszú ideig tologatják Jacket, de mikor a bejárat elé érkeztek, ott nem találtak senkit. Pár pillanat múlva feltűnt egy rózsaszín felsőbe öltözött hölgy, aki szintén kerekesszékben érkezett a helyszínre.
Jack úriemberhez méltóan rögtön kipattant a székből, és máris megcsókolta egykori és most már valószínűleg aktuális szerelmét.