Utazás5 furcsa desszert a világból

5 furcsa desszert a világból

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket Facebook Messengeren, a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Bármennyire is ízletes legyen a főétel vagy a leves, valamennyiünk kedvenc epizódja az ebédnél a desszert. A világ összes mesterszakácsa rájött már erre a nyilvánvaló tényre, ezért belekezdtek a kísérletezésbe. Ezek nyomán olyan rendkívüli „produkciók” születtek, amelyek sokunkat szó nélkül hagyott.

Az eddigi legbizarrabb és legmerészebb desszert-remekműveket az alábbi listába tömörítettük:

1. Nitrogénes fagylalt

Míg a NASA a nitrogént használja arra, hogy űrhajósai számára lefagyassza az élelmiszereket, melyeket az űrben fogyasztanak majd el, addig a földi szakácsok a konyhán hasznosítják ezt a megoldást. A molekuláris gasztronómia rejtélyét egy Manila-i lakos fedezte fel, aki nitrogénes fagyit tálal a vendégeinek méghozzá úgy, hogy a friss krémet folyékony nitrogén segítségével fagyasztja meg, a vendégek előtt. Az aromák éppen annyira érdekesek, mint a fagyi elkészítési módja, így kapni lehet már levendulás vagy rózsa ízű, de még sonka vagy tojás ízű fagyit is.

2. A fekete csoki

Banálisnak tűnik, mivelhogy a legtöbbünknek a magas kakaótartalmú, kesernyés édesség jut eszébe. Azonban meglepetés lesz, ha Chicagóban kéred ezt a desszertet, ugyanis az egyik ottani étterem hegyi vörösáfonyát, dióvajas szirupot, néhány csepp édes sört és hatalmas darab csokoládét fog elődbe rakni! Ugyanitt készítik a „Téli jelenet” nevű desszertet is, amely mentolos hóból, szilvából, mézből készült zseléből, áfonyapudingból és ánizsszirupból áll.

3. Cherpumple

Ezt három, az amerikaiak által közkedvelt palacsinta keverékéből állítják elő úgy, hogy egymásra helyeznek egy almás, egy cseresznyés és egy tökös palacsintát, amelyek közé tökből készült krémet kennek. Ezt a palacsinta-tornyot végül a sütőbe teszik. Egy szelet ebből az édességből „mindössze” 1800 kalóriát tartalmaz!

4. A szultán aranytortája

Egy ötcsillagos isztambuli szálloda egy igen különleges desszerttel rukkolt elő. Fügéből, kajszibarackból, birsalmából és körtéből készítik, amely gyümölcsöket először jamaikai rumba áztatnak, 2 kerek évig. A desszert elkészítési ideje 72 órát vesz igénybe. A hozzávalókat vaníliába kell mártogatni, ehhez pedig hozzájönnek a karamellizált bonbonszerűségek, valamint a 24 karátos aranypelyhek.

5. Sült csokirudak

A sült rudacska ötlete Skóciában született, 1995 körül. A ma már hagyománnyá fejlődött „művészetet” pedig ma is nagy előszeretettel gyakorolják. A sütött csokirudak igencsak változatosak, és akár magukba foglalhatják a legnagyobb világmárkákat, mint a Snickerst vagy a Twixet.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Aktuális kedvencek



    Ez is tetszeni fog

    Kapcsolódó cikkek