Kuriózum42 év alatt csupán kétszer öntözték, mégis él egy üvegbe zárt növény...

42 év alatt csupán kétszer öntözték, mégis él egy üvegbe zárt növény

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon és a Google Hírek-en!

Több mint négy évtizede burjánzik egy üvegbezárt növény Nagy-Britanniában úgy, hogy tulajdonosa utoljára 1972-ben öntözte meg.

noveny-uvegben

A növényt David Latrimer ültette még 1960-ban egy üvegbe, ahová négy növényfaj magját helyezte, majd rátöltött fél liter vizet, és bezárta az üveget. 1972-ben kinyitotta, újabb fél liter vizet töltött bele, és a dugót azóta sem húzta ki.

A négy növényből csak egyik élte túl a közel fél évszázadot, de a Tradescantia (pletyka) azóta is virágzik. A történet hitelességét sokan megkérdőjelezik, és állítják, mivel a dugó az évek alatt kiszáradt, így az üveg nem is lehetett zárt.

A zárt és félig zárt terráriumokban ugyanakkor a növények egy bizonyos fokig önellátóvá válnak, mivel a fotoszintézis által keletkező oxigén nedvesebbé teszi a talajt. A növény lehulló levelei és egyéb alkotóelemei komposztot képeznek, miközben szén-dioxid, és a növény számára egyéb fontos tápanyag keletkezik.

Legfrissebb

Hirdetés

Aktuális kedvencek

Ez is tetszeni fog

Kapcsolódó cikkek