Óriási fájdalmat érez az, aki elveszít egy olyan embert, akit nagyon szeretett. A spirituális tanok szerint, ha valaki fizikálisan el is távozik mellőlünk, az még nem jelenti azt, hogy teljesen elhagy minket.
» 3 csillagjegy, akikre csak úgy árad a szerencse 2023 őszén
» A nő megváltoztatta a végrendeletét, miután megtudta, hogy a fia megcsalta a feleségét: „Azokat jutalmazza, akik megérdemlik”
» „A vőlegényem négyszer többet keres nálam, de nem hajlandó osztozni az anyagiakon”
» A férfi szerelme furcsán kezdett viselkedni, miután megszületett a gyerekük – ledöbbent, amikor megtudta az igazságot a nőről
Ennek jelei is vannak, íme 4, ami arra utal, hogy a szerettünk lelke a közelünkben van:
1. Érezzük az illatát
Egy kedves ember elvesztése után vannak, akik arról számolnak be, hogy időnként valahonnan előjönnek olyan szagok, illatok, amelyek az elvesztett személyhez köthetők. Például egy parfüm, vagy dohányillat, és ezek annak ellenére jönnek elő, hogy az illető ruháit, tárgyait már rég kidobták. Ezen illatokat az elhunyt részéről küldött üzenetekként is értelmezhetjük, aki azt szeretné, hogy érezzük az ő közelségét.
2. Megjelennek az álmainkban
A szellemek, lelkek leggyakrabban az álmainkon keresztül tudnak kapcsolatba lépni velünk. Álmodás közben az elménk jobban rá tud hangolódni a tudatalattiban zajló eseményekre, és ez az oka annak, hogy ilyenkor elhunyt szeretteinkkel álmodunk, beszélgetünk velük.
Ezt is olvasd el: 9 jele annak, hogy idős lélek vagy
3. Szokatlan gondolatok
Nem kell megijedni, ha néha valamilyen furcsa, szokatlan gondolat fészkeli magát be a fejünkbe, amit nem tudunk megmagyarázni. E mögött is elhunyt szerettünk állhat.
4. Érintés, simogatás
A legtöbb ember a temetés napján annyira el van foglalva a fájdalmával, hogy nem érzi azt, ha az elhunyt szelleme apró kis üzeneteket küld neki, amivel azt szeretné tudatni, hogy jól van, minden a legnagyobb rendben van. Ilyen üzenet lehet egy apró érintés, akár simogatás.