Pontosabban örökbe fogadtak 4 gyereket, született egy saját gyerekük, majd hamarosan még 4 másik – ezúttal négyes ikrek. Egy pennsylvaniai család története, amely 4 év alatt 2 tagúról 11 tagúra növekedett.

Maxine Young (30 éves) és Jacob Young (32 éves) négy éve házasodtak össze, 2016-ban, és az első pillanattól kezdve arról álmodoztak, hogy szülők lesznek. Miután már két éve próbálkoztak sikertelenül, benyújtották a szükséges dokumentumokat, hogy örökbe fogadhassanak két gyereket. Néhány nappal később felhívták őket az örökbefogadó központból, azzal a javaslattal, hogy vegyenek magukhoz 3 testvért (hiszen a testvéreket nem lenne szabad szétválasztani). Mint később kiderült, valójában 4 testvérről volt szó (két fiúról és két lányról), és a pár boldogan fogadta be őket, hiszen teljesült a vágyuk: végre szülők lehettek.

De még mielőtt hozzászokhattak volna az új helyzethez, Maxine megtudta, hogy gyereked vár, egy kisfiút.

Aztán, nem sokkal fiuk, Henry, születése után, Maxine ismét teherbe esett, ezúttal négyes ikrekkel!

Bár az orvosok szkeptikusak voltak, és nem sok esélyt adtak a kicsiknek, szerencsére mind a 4 gyerek egészségesen jött világra idén júliusban. Tehát a 2 tagú család 4 év alatt 11 tagúra növekedett.

Na és vajon hogy boldogul a népes család? „A gyerekek nagyon jól kijönnek. Szeretik egymást és vigyáznak egymásra.” – mondják a szülők.

„Mindenesetre nem könnyű! Nincs időnk önmagunkra, és nincs időnk egymásra sem, mint párnak. De tudjuk, hogy ez csak egy epizód, ami gyorsan elmúlik. A gyerekek gyorsan felnőnek, és mi magunk maradunk.” – mondták.

„A rutinunk olyan, mint bármelyik két- vagy háromgyerekes családnak. Felébredünk, eszünk, játszunk, alszunk, sétálunk egyet, majd uzsonnázunk.” – meséli Maxine. „9 gyerekünk van, mind 8 év alattiak, de még ennél is őrültebben hangzik, ha azt mondom, 8 gyerekünk 5 év alatti.”

A gyerekek, Aiden (8), Parker (5), Connor (4), és Elliot (3); a pár elsőszülött fia, Henry (2) és a négyes ikrek Beck, Silas, Theo, és Cecilia (3 hónaposak), és az egész család életéről többet is megtudhatsz, ha követed az Instagram vagy a YouTube oldalukat.

Fotó: Maxine/Instagram

Ha érdekelnek további cikkeink, csatlakozz a Filantropikusok csoportunkhoz! , vagy kövess minket a Pinteresten, vagy iratkozz fel a hírlevelünkre.