Kuriózum25 érdekesség az emberi testről

25 érdekesség az emberi testről

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon és a Google Hírek-en!

Az ember egy csodálatos mechanizmus. Nem te lennél az egyetlen, ha azon törnéd a fejed, miként alakulhatott ilyen tökéletesre? Azonban, most azt mondjuk, hanyagold ezt a kérdést, ugyanis olyan érdekességeket gyűjtöttünk össze az emberi szervezetről, amelyekről talán még nem is tudtál!

Fotó: photl.com

1. A halál beálltakor a hallás az az érzék, amelyet utoljára érzékelünk. A látás az első, amelyik megszűnik.

2. Az emberi agyat alkotó sejtek legalább ötször annyi információt képesek magukba szívni, mint amennyit a Brit Enciklopédia tartalmaz.

3. Az emberi test 30 perc alatt annyi energiát bocsát ki, amely elegendő 1 liter víz felmelegítésére.

4. Az emberi test legnagyobb sejtje a petesejt, míg a legkisebb a hímivarsejt.

5. Az emberi test annyi káliumot tartalmaz, amely elegendő egy játékágyú felrobbanásához, annyi cukrot, amely megtölt egy befőttesüveget, annyi zsírt, hogy hét darab szappant lehetne készíteni belőle, annyi vasat, amely elegendő lenne egy szegnek, és annyi ként, amellyel egy kutyát fertőtleníteni lehetne.

6. Az emberi test 300 izmot vesz egyszerre igénybe az egyenes, stabil tartáshoz.

7. Az emberi agy képes jeleket továbbítani, elektromos impulzusok formájában, még 37 órával a halál beállta után is.

8. Amennyiben az emberi test víztartalma 1%-kal csökken, szomjúságot érzel. Viszont ha 10%-ot esik vissza, bekövetkezik a halál.

9. Ha az emberi test mind a 600 izma egyszerre szorulna össze és egy adott irányban fejtené ki erejét, az ember képes lenne egy 25 tonnás tárgyat is felemelni.

10. Egy emberöltő alatt, egy személy körülbelül 6 évet tölt el alvással/álomban.

11. Fizikai szempontból, egy nő összesen 35 gyereket szülhet élete során.

12. Az emberek fogai olyan erősek, akár a kövek.

13. Az emésztőrendszer egyetlen sejtjének élettartama 12 óra. A gyomor falának sejtjei 2 napig élnek. A bőr sejtjei 4 hétig léteznek. Míg egy idegsejt élettartama akár 60 év is lehet.

14. A szex során felszabaduló endorfinnak fájdalomcsillapító hatása van, így téves kifogás azt mondani „ma nincs kedvem hozzá, mert fáj a fejem”.

15. Az anyaméhben fejlődő magzat szinte minden percben álmodik. Azok a csecsemők pedig, akik idő előtt születnek, felnőttkorban lesznek álmodozók.

16. Azok a nők, akik romantikus regényeket olvasnak, kétszer annyit szeretkeznek mint azok, akik elutasítják az ilyen fajta szépirodalmat.

17. A combcsont erősebb a betonnál.

18. Az emberi test tömege ötvenszer nagyobb, mint az emberi agy súlya.

19. Az emberi test annyi foszfort tartalmaz, amennyi elegendő lenne 250 gyufafej legyártásához.

20. Egy közönséges orgazmussal 112 kalóriát égethetsz el, viszont az élvezet megjátszása 315 kalóriát vesz igénybe.

21. Az ember testének magassága változik a napszakok folyamán. Reggel például 1 centiméterrel vagy magasabb, mint az esti órákban. Ez azzal magyarázható, hogy a csigolyák közötti lemezek az állástól bizonyos fokig összelapulnak, a gravitáció hatására.

22. Az emberi testben több mint 12 kilométernyi vérér található.

23. Az emberi szív kb 2 milliárd 700 milliót üt egy élet során.

24. A nők szíve gyorsabban ver a férfiakénál.

25. A szív akkor is ver, amikor azt kiemelik a testből. Még akkor is, ha azt feldarabolják, az izmok továbbra is összehúzódnak.

Legfrissebb

Hirdetés

Aktuális kedvencek

Ez is tetszeni fog

Kapcsolódó cikkek