Wang Zi-heng még csak 6 éves volt, mikor találkozott egy kislánnyal, akit annyira megszeretett, hogy elhatározta, mikor felnő, ezt a lányt szeretné elvenni feleségül.
Wang Zi-heng szüleivel lakott a kínai Zhengzhou városában. Mikor 6 éves volt, egyszer csak a lakótelepen megpillantott egy korabeli lányt, akibe egyből beleszeretett. A lehető legnagyobb komolysággal édesanyja elé állt és közölte, hogy találkozott álmai „nőjével”.
Wang és a kislány egy óvodába jártak, minden idejüket együtt töltötték, és egy idő után elválaszthatatlanok lettek. Játék közben, persze titokban még csókolóztak is. A szülők annyira aranyosnak tartották a gyerkőcöket, hogy beöltöztették őket esküvői ruhákba, majd a városban található régi fahídon egy fényképet is készítettek róluk.
Sajnos a fiú családja kénytelen volt elköltözni, ezért a kis szerelmétől el kellett búcsúznia, de az évek teltével sem tudta elfelejteni a lányt. Később ismét visszatért arra a helyre, ahol gyerekkorukat töltötték, de semmilyen információt nem tudott a lányról.
„Még a teljes nevét sem tudtam, csak úgy becéztem, hogy Xixi. Meg akartam keresni őt, de időközben ők is elköltöztek, így semmit nem sikerült kiderítenem” – mondta Wang.
De úgy néz ki, hogy a sors is egymásnak teremtette őket, hiszen egy nap a fiú szülei találkoztak Xixi egyik rokonával. Wang-ot ismét óriási lelkesedés fogta el, hiszen esély nyílott arra, hogy talán újból egymásra találhatnak Xixi-vel, akit eredetileg Xiang Chung-nak hívnak. Megkapta a lány telefonszámát és a címét.
„Felhívtam, hogy találkozzunk, nem is tudtam, hogy emlékszik-e rám, de végül felismert. Mikor ismét megláttuk egymást, mindketten éreztük azt a kémiát, vonzódást, ami már gyerekkorunkban is összekötött” – mesélte Wang.
A fiatalok randizni kezdtek, majd eldöntötték, hogy összekötik életüket. Az esküvőjük napján felkeresték azt a régi hidat, ahol korábban lefényképezték őket, annyi különbséggel, hogy most már valóban férj és feleségként álltak kamera elé.