Ezért süssön mindenki zsírban!

Időről-időre fellángol a vita, hogy étolajjal, vagy zsírral sütve finomabbak-e, egészségesebbek-e a sültek. A hetvenes-nyolcvanas évek elhibázott dietétikai kutatásai és az abból fakadó tömeghisztéria odavezetett, hogy szinte teljesen kiiktatták a telített zsírokat az étrendből.

Forrás: MTI/Ujvári Sándor

Forrás: MTI/Ujvári Sándor

Ami akkoriban a zsír volt, az mára a szénhidrát lett, amit minden kövérség kizárólagos okozójaként, minden szív- és érrendszeri megbetegedés felelőseként azonosítottak. Ez odavezetett, hogy több egymást követő generációt is sikerült majdnem leszoktatni a zsírral sütésről, vagy az alacsony hőmérsékleten zsírban abálásról.

Pedig akinek volt szerencséje a nagymama főztjéhez, sültjéhez, az tisztában van azzal, hogy zsírban kisütve minden sokkal finomabb, mint a ízétől megszabadított étolajban – írja az Origo.hu.

A lap séfeket is megkérdezett ez ügyben, akik egytől-egyig egyetértettek abban, hogy zsírban sütve minden finomabb, ráadásul vannak sütemények, amiket nem lehet elkészíteni egy tisztességes adag zsiradék nélkül.

Ha a zsírnak semmi más előnye nem lenne az olajjal szemben, mint az, hogy otthon készítve minden esetben töpörtyű lesz a mellékterméke, már akkor is bőven megérné azzal tölteni két-három órát, hogy a lakást alaposan megtöltsük zsírszaggal. Akinek van lehetősége szabadban végezni ezt a műveletet, inkább ott készítsen töpörtyűt.

A megkérdezett séfek közül voltak, akik a disznózsírra, mások a libazsírra esküdtek, de abban mindannyian egyetértettek, hogy a zsírok között egyáltalán nem olyan nagy a különbség, mint a zsír és az olaj között. A séfek a zsír egy másik nagyszerű tulajdonságát is kiemelték: nem csak lehet, de érdemes már használt zsírban sütni.

A cikk megjegyezi, hogy ugyanakkor az olajnak is vannak előnyei, hisz vannak olyan dolgok, amikre a zsír nem olyan alkalmas, mint az olaj – mivel alacsonyabb az olvadás és a forráspontja, a magas hőfokot igénylő, hosszan tartó műveletekhez nem a legjobb a tiszta zsír (főleg nem a kacsa vagy a liba). Húst rántani például úgy érdemes – mondja egyik séf – hogy a zsírt jó minőségű repceolajjal összekeverjük 2:1 arányban. A jó minőség azért fontos, mert az átlagos repceolajnak jellegzetes íze van, amit nem biztos, hogy jó érezni a paníron.

Ha érdekelnek további cikkeink, iratkozz fel hírlevelünkre! , vagy kövess minket a Pinteresten, vagy az Instagrammon.


Ha tetszett a cikk, nyomj egy Like-ot is.





Facebook hozzászólások:

5 thoughts on “Ezért süssön mindenki zsírban!

  1. Marianna Sinóros

    A cikk véleményezői séfek, nem pedig orvosok! Bármennyire is finom, nem egészséges! a nagyobb mennyiség fogyasztása. A zsiradék (zsírok, olajok, vaj, margarin) felhasználása csak nagyon kis mértékkel. Nem véletlen lettek büntetve a gyorséttermek, s nem véletlen került ki a rántott hús és a sült krumpli a menzáról. A zsiradék teljesen elhagyható, mert másféle konyhatechnikákkal készíthető ma már el egy zöldség, vagy hús, vagy bármilyen étel. Említve lett a só is: nincs szükség plusz sóra, mert minden dolog tartalmaz már önmagában sót, ami fedezi a napi ajánlott mennyiséget (4gr). Gyakori sózott szalonna fogyasztása kenyérrel hagyma/fokhagyma nélkül egyenes út az érrendszeri betegségek felé (magas vérnyomás). Az a gond a sóval, hogy használatával elnyomódnak az egyéb ízek: sárgarépa, zeller, karalábé, cékla, krumpli…. ezek önmagukban is finomak és ízletesek, ne akarjuk mindet sósnak érezni. Ez a cukorra is igaz!

    Válasz
    • Lessmeister Róbert

      Kedves Marianna! A zsíradék teljesen elhagyható??? Zsíradék nélkül életképtelen az emberi és állati szervezet. Ennek vége a halál. Napi 50 gr a minimum. A szénhidrátok nem tudnának elégni, esszenciális zsírsavak nélkül pedig a vitaminok felszívódni. A legegészségesebb megoldás: 1/3 állati zsír (vajat is beleértve), 2/3 rész olajos magvak.
      Legujabb kutatások szerint a túl kevés só emeli (!) a vérnyomást, szélsőséges esetben meg összeomlik a keringés.

      Válasz
  2. Kovács Era

    Nekem az olajtól ég a gyomrom :-S zsirt használok tényleg finomabb 🙂 régen is használták mindkettőt egyszerre mégis megérték az öregkort most meg csak az olaj 🙂 és 30-50 évesen koporsó. Tudom nem csak az olaj miatt de ez a modern kor-konyha átka.

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Top