Napjainkban egyre több kutatásról hallani, amelyek a vörös hús-fogyasztás kockázataira hívják fel a figyelmet, de ez a kérdés valójában összetettebb ennél.
A vörös húsok csoportjába tartozik például a sertéshús, a marhahús, a juhhús és a vadhúsok. Patricia Kolesa dietetikus szerint, bár az utóbbi években ellentmondás övezte a fogyasztásukat, a vörös húsokat be lehet építeni egy kiegyensúlyozott étrendbe – írja a Parade.com.
Más szóval a vörös hús nem egyértelműen jó és nem is egyértelműen rossz dolog. Kolesa szerint a vörös húsokban megtalálhatók bizonyos tápanyagok, amelyek előnyösek, mint például a fehérje, a vas és a cink – és az utóbbi kettő ráadásul nem sok más élelmiszerben található meg.
Ezzel egy másik dietetikus, Cristina Illien is egyetért: „A vörös hús az egyik legjobb forrása a hem-vasnak, a vas azon formájának, ami nagymértékben hasznosítható és könnyen felszívódik a szervezetben. Ez különösen értékessé teszi az alacsony vasszinttel vagy vashiánnyal küzdő egyének számára.”
Ennek ellenére mindkét szakértő hangsúlyozza azt is, hogy nem egészséges, ha napi rendszerességgel fogyasztunk vörös húst.
Ez történik a szervezeteddel, ha minden nap vörös húst eszel
1. Energikusabbnak érezheted magadat
A vörös hús gazdag fehérjében, és rövid távon a több fehérje bevitelével energikusabbnak érezhetjük magunkat, mivel nem jár a vércukorszint hirtelen megemelkedésével és csökkenésével. A protein az edzés utáni izomregenerációt is támogatja, anélkül, hogy befolyásolná a vércukorszintet.
2. Negatívan hathat az emésztésre
Ha rendszeresen fogyasztunk vörös húst, az a dietetikusok szerint gyomor-bélrendszeri problémákhoz vezethet. Rendszeres fogyasztás mellett a magas zsírtartalmú vörös húsok hozzájárulhatnak a puffadáshoz, hasmenéshez vagy székrekedéshez.
A vörös húsok magas telített zsírtartalma miatt nehezen emészthetők, és hiányoznak belőlük a növényi eredetű fehérjékben található rostok is, amelyek kulcsfontosságúak az optimális emésztéshez.
3. Hozzájárulhat az elhízáshoz
Azoknak, akik fogyni szeretnének, a vörös hús nem feltétlenül lesz a segítségére. Bár a vörös húsok és a súlygyarapodás közötti tudományos bizonyítékok vegyesek, a vörös húsok kalóriatartalma magasabb, mint a növényi alapú fehérjeforrásoké.
4. Növeli a szívbetegség kockázatát
A vörös húsok magas zsírtartalma összefüggésbe hozható a koleszterinszint és a vérnyomás emelkedésével. Ez további terhelést jelent a szív- és érrendszerre, és idővel szívbetegséghez vezethet.
5. Növeli a vastagbélrák kockázatát
A vörös húsokban található olyan vegyületek, mint a nitritek és a sütés káros melléktermékei, a heterociklikus aminok (HCA) vagy policiklikus aromás szénhidrogének (PAH) összefüggésbe hozhatók a vastagbélrák megnövekedett kockázatával. Kutatások kimutatták, hogy a vörös hús rendszeres fogyasztása akár 20-30%-kal is növelheti a vastagbélrák kialakulásának kockázatát.
A szakértők szerint a heti kétszeri vörös hús-fogyasztás még nem számít egészségtelennek, sőt, előnyös is, a húsban található fehérjének és vasnak köszönhetően, ennél gyakrabban azonban már nem tanácsos fogyasztani.
Ha olyan ételeket keresünk, amikkel helyettesíthetjük a vörös húsokat, érdemes például több zsíros halat beiktatni az étrendünkbe (például lazacot, makrélát, heringet), amik rendkívül gazdagok omega-3 zsírsavakban, és jótékony hatással vannak a szív egészségére.
De a sovány húsok is nagyszerű fehérjeforrások, így például a csirke vagy a pulyka. Emellett a rostban gazdag növényi fehérjeforrások, például a lencse, a quinoa és a bab beépítése is segíthet egy változatosabb, tápanyagokban gazdag és kiegyensúlyozottabb étrend kialakításában.


