1967 július 17-én egy floridai származású fotós, Rocco Morabito örökítette meg azt az ikonikus képet, amelyet manapság már csak „Az élet csókja” néven ismerünk, és amely kép történeté cseppet sem hajaz nevének romantikus mivoltára.

Vérfagyasztó történet áll „Az élet csókja” című kép hátterében!

A történelem részévé vált képnek még a mai napig van valamilyen kísértetiek eleganciája, hiszen a szereplői akár a táncosok, olyan könnyedséggel küzdenek egy emberi életért – ki a sajátjáért, ki pedig a társáért.

„Az élet csókja” című kép egy rettentően drámai szituációt ábrázol, amelyben egy magasfeszültséget szállító vezetékeket tartó oszlopon dolgozó ember az életéért próbál küzdeni. Egy másik szerelő pedig leküzdve a gravitáció nehézségeit, azonnal a társa segítségére siet, és szájon át történő lélegeztetéssel megpróbálja újra magához téríteni az eszméletét vesztett társát.

Morabito nem hétköznapi képe a Pulitzer Díjat is bezsebelte, de mi is történt valójában a rosszul lett munkással?

1967 július 17-én Morabito egy határidős feladatot kellett átadjon a megbízottjának, ám a 26. utcában meglátott egy csapat munkást, akik a magasfeszültségű villanyoszlopokon végezték el a szükséges karbantartási munkálatokat. Mivel az ég remek színekben pompázott a lassacskán lenyugvó Napnak köszönhetően Morabito elhatározta, hogy készít néhány fotót a csapatról, akik a levegőben lógtak.

Randall Champion is az ott dolgozók között volt, ám egy szerencsétlenség következtében megérintette az egyik 4000 voltos fővezetéket és azonnal áramütést szenvedett. Morabito amint észrevette, azonnal riadoztatta a mentőket, és elkezdte megörökíteni a történteket.

A talajon sétáló tömeg tétlenül nézve aggódott a kötélen lógó munkás életéért, de az áldozattól 100 méterre lévő J.D. Thompson azonnal a kollégája segítségére sietett.

Vérfagyasztó történet áll „Az élet csókja” című kép hátterében!

„Az arca teljesen elszürkült és nagyon rosszul festett, mikor odaértem” – emlékezett vissza Thompson.

Morabito 5 kép formájában örökítette meg a végül szerencsésen zárult balesetet. Thompson lélekjelenlétének köszönhetően Champion már a kórház felé tartva újra eszméleténél volt.

Morabito a képekkel azonnal a Jacksonville Journal főszerkesztőjéhez sietett, hiszen tudta, hogy milyen különleges dolgot örökített meg. Dick Brussard még a lapzártát is hajlandó volt késleltetni, hogy „Az élet csókja” címmel Morabito képe a címlapra kerülhessen.

„Egy elképesztő hőstett, egy élet-halál pillanat, mindezt néhány másodperc alatt.” – méltatta a képet Emily Lisska a Jacksonville-i művészeti igazgató.

Randall CHampion sikeresek felépült a sérüléseiből és társával J.D. Thompsonnal együtt még 30 évig dolgoztak a vállalatnál, sőt Morabitoval is mindketten jó barátságba kerültek. Sőt hármójukról még 1988-ban is készült egy közös fotó, amely rögtön Champion szívműtétje után készült.

Morabito emlékezetes műve azóta több neves múzeum és képkiállítás falára is felkerült. „Valami olyasmit ábrázol a kép, amely időst és fiatalt egyaránt odavonz, ráadásul egy olyan önzetlen pillanatot örökít meg, amelyen egy emberi élet múlik.” – nyilatkozta Indira Williams Babic, a The Newseum igazgatója.

Ha érdekelnek további cikkeink, csatlakozz a Filantropikusok csoportunkhoz! , vagy kövess minket a Pinteresten, vagy iratkozz fel a hírlevelünkre.