Tulajdonképpen ezt a nagyon egyszerű, de finom nyalánkságot fagyi szendvicsnek hívják, de nem kell megijedni, mert nem arról van szó, hogy a szalámis kenyér vajas alapja helyett fagyit kell kenni.
» 3 csillagjegy, akikre csak úgy árad a szerencse 2023 őszén
» A nő megváltoztatta a végrendeletét, miután megtudta, hogy a fia megcsalta a feleségét: „Azokat jutalmazza, akik megérdemlik”
» „A vőlegényem négyszer többet keres nálam, de nem hajlandó osztozni az anyagiakon”
» A férfi szerelme furcsán kezdett viselkedni, miután megszületett a gyerekük – ledöbbent, amikor megtudta az igazságot a nőről
Aki télen, nyáron imádja a fagyit, mindenképp örülni fog ennek a receptnek. Csak annyi a dolgunk, hogy megvásároljuk a jeges finomságot, gyorsan a mélyhűtőbe tesszük, mert fontos, hogy egy kicsit se olvadjon fel. És ha már az üzletben járunk, vegyünk le a polcról egy csomag, teljes kiőrlésű kekszkarikát, ugyanis ez fogja a sütemény részét képezni a desszertnek.
Szóval: a fagyi a mélyhűtőben, a kekszek előkészítve, és máris jöhet a varázslat.
Elkészítés:
Először tegyünk be pár kekszet a mikróba, és 10 másodperc erejéig melegítsük fel. Ezután vegyük ki a fagylaltunkat a mélyhűtőből, majd a késsel próbáljunk meg gyorsan akkora szeleteket vágni, amekkorák a kekszek. A meleg sütikre ezután csak rá kell helyezni a fagyitszeletet, és ráborítani a tetejükre még egy rend kekszet.
Ízleni fog!