KoktélÚjszülöttként fogadták örökbe, majd 2 évtized után találkozott az igazi szüleivel: "Ők...

Újszülöttként fogadták örökbe, majd 2 évtized után találkozott az igazi szüleivel: „Ők választották a családomat”

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket Facebook Messengeren, a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

1999-ben, amikor Hannah Jennings született, szülei még középiskolások voltak, tinédzserként azt tették, amit akkor a legjobbnak gondoltak: az újszülöttet örökbe adták. Remélve, hogy így a lehető legjobb életet biztosítják számára.

Hannah mindig tudta, hogy őt tulajdonképpen örökbefogadták, Leanne és Wayne soha nem titkolta születésének igazi történetét. Nyugdíjba vonulásukig Wayne gyógyszerész, Leanne pedig óvodapedagógus volt, a másik lányukat, a most 26 éves Katelynt is örökbe fogadták.

“Már egészen kiskoromban azt mondta az anyukánk, hogy minket nem egy, hanem két anya is szeret. Volt egy csomó gyerekkönyvünk, ami az örökbefogadásról szólt, sokat olvasott fel azokból” – mondta a 22 éves Hannah.

Hannah biológiai szüleivel – Fotó: Hannah Nichole

Hannah és Katelyn jelenleg boldog családi életet él, Katelyn-nek három, míg Hannah-nak egy gyereke van.

“Az, hogy úgy nőttem fel, hogy tudtam, hogy örökbe fogadtak, soha nem volt negatív dolog. A világ legtermészetesebb dolgának tartottam, hogy erről bárkinek beszéltem. Nagyon ragaszkodom a szüleimhez, de mindig tudtam, hogy van egy igazi családom is. Ezelőtt öt évvel úgy éreztem, hogy eljött az ideje, hogy találkozzak velük is” – magyarázta Hannah.

Leanne 13 éves korában véletlenül tudta meg, hogy örökbe fogadták, úgy érezte, hogy az egész élete egy csalódás, és hogy nagyon átverték. Nagyon nehezen tudta feldolgozni, egy igen hosszú folyamat volt, míg újra rátalált önmagára.

Hannah örökbefogadó szüleivel – Fotó: Hannah Nichole

Éppen ezért döntött úgy, hogy Hannah előtt soha nem titkolja, hogy örökbe fogadták, és éveken keresztül levélben tartotta a kapcsolatot az igazi édesanyjával.

2017 augusztusában az akkor 18 éves Hannah végre találkozott az édesanyjával.

“Olyan volt, mintha mindig is ismertük volna egymást, olyan békét éreztem, ahogy ott álltunk az ajtóban, ölelkezve. Édesapámmal két héttel később találkoztam, akkor ugyanezt éreztem” – emlékezett vissza.

Hannah és biológiai szülei – Fotó: Hannah Nichole

“Amikor megszülettem, nagyon fiatalok voltak, és felismerték, hogy nem tudnák biztosítani egy csecsemő számára a legideálisabb életet, ezért kerestek egy olyan családot, aki mindezt megadhatja. Meghan sok szempontból olyan, amilyen remélem egy nap leszek: magabiztos, karizmatikus, kedves” – tette hozzá Hannah.

A fiatal anya nagyon hálás szüleinek és nevelő szüleinek egyaránt, hiszen mindannyian hozzájárultak ahhoz, hogy ilyen csodálatos élete legyen.

“Rendszeresen tartom velük a kapcsolatot, de most hogy gyerekünk született egy kicsit megváltozott a dolgok fontosságának sorrendje. Az életünk csodálatos, a hab a tortán pedig a mi kis csodánk”.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Aktuális kedvencek



    Ez is tetszeni fog

    Kapcsolódó cikkek