Ennél nagyszerűbben nem is köszönthetne be az ősz, mint egy gyönyörű újholddal a Szűz jegyében, ráadásul a Szaturnusszal szemben. A két bolygó hatását érezni fogjuk szeptember elején – ezt a megújító energiát, ami arra hív minket, hogy tisztítsuk meg az életünket, a környezetünket és a szívünket, ugyanakkor teremtsünk nagyobb rendet ott, ahol szükséges, és adjunk esélyt az újnak az életünkben.
A cselevési vágyunk, a tenni akarásunk felerősödik ebben az időszakban. A munka nemesít – akár házimunkát végzünk, akár a szakmánkban dolgozunk, valamennyi tevékenységünk egy mód lesz arra, hogy könnyebben valóra váltsuk a vágyainkat, javítsunk a viselkedési szokásainkon, befejezzünk egy projektet és az egészségünkre is bizakodóbban, harmonikusabban tekintsünk.
A Szűz jegy befolyása is érezhető lesz: hatására a tettek mezejére léphetünk az intelligencia, az analitikus elme terén, ugyanakkor a magunk és mások szolgálata, a saját közvetlen szerepünk és a környezetünkre gyakorolt hatásunk tudatosítása is felerősödhet a közeljövőben.
Az Újhold energiája a Szűzben tehát ösztönöz és felpezsdít, arra sarkall bennünket, hogy tegyük félre a kifogásokat, és lássunk MUNKÁHOZ, bármilyen nehéz is legyen, amire vállalkozunk. Az Újhold a Szűzben nagyobb tisztánlátást hoz számunkra, hogy felfedezzük, melyek azok a dolgok az életünkben, amelyekben rendet kell tennünk, és amelyektől meg kell szabadulnunk, úgy fizikai, mint szellemi téren.
A csillagkép hatására a feladatainkat sokkal könnyebbé tehetjük például azáltal, hogy rendszerezzük a tennivalóinkat – listát készítünk a bevásárlástól a befejezendő dolgokig, majd ezeket egyenként kipipálva nagyobb elégtétellel zárhatjuk a napot, és büszkék lehetünk a legapróbb eredményeinkre is. Apránként nagyot alkotunk… És ha kell, még a rutint is megtörhetjük, ha finomítunk az eddigi stratégiánkon. A Szűz arra buzdít minket, hogy minden szinten (fizikailag, szellemileg, érzelmileg és energetikailag) vigyázzunk magunkra és egészségünkre, hogy tudatosabbak legyünk a céljainkkal kapcsolatban, és végül learassuk a munkánk gyümölcsét.
Az újhold a Szűzben kiváló alkalom arra, hogy új projektekbe kezdjünk vagy olyan tevékenységekbe, melyek analitikus gondolkodást, nagyobb figyelmet igényelnek a részletekre. Mivel föld-jegyben mutatkozik, a szeptemberi Újhold hatására az olyan témák, mint a pénz, a tulajdon, a birtoklás vagy a személyes jövedelem rendszeresen visszatérnek, de magukkal hozzák a kiszámíthatatlanság és a meglepetés erejét. Ez azt jelenti, hogy míg egyesek számára a bevételek növekedhetnek, addig másoknak a jövedelme megkérdőjeleződik vagy csökken.
Az anyagiaktól eltekintve, az ősz első Újholdja inspiráltabbá tesz bennünket: új ötletek áramlanak felénk, még akkor is, ha a megvalósításukban lehetnek késedelmek, esetleg nehézségek. Ebben a Merkúr retrográd mozgása is szerepet játszik, ezért ne lepődjünk meg, ha a dolgok és a terveink alakulása mintha lelassulna, vagy ha azt érezzük, mintha fényévekre kerültünk volna a vágyainktól. Különféle apró, nem várt fordulatok is borzolhatják a kedélyünket, de a türelem és a kitartás az a két kulcsszó, amely még a legbosszantóbb körülmények között is a beteljesülés és a lelki nyugalom érzését hozhatja el számunkra.
A lecke, amit a Szűzben felbukkanó Újhold akar tanítani nekünk az, hogy álljunk helyt, legyünk türelmesek, és ne adjuk fel. Fontos, hogy ne legyünk túl szigorúak önmagunkkal és másokkal, ne ítélkezzünk, ne kritizáljunk. Legyünk együttérzők, megértők, toleránsak – így képesek leszünk megoldásokat találni valamennyi problémánkra.
Az ősz első újholdjában az is különleges, hogy szemben áll majd a Szaturnusszal, a felelősség és a karma bolygójával, amit gyakran az idővel, az érettséggel és a fegyelemmel hoznak összefüggésbe. Ezen csillagállás szintén az érzelmek terén fejti ki hatását, az intuíció-szív (Hold) és az ész-gyakorlat (Szaturnusz) pólusok között.
A Szaturnusz ugyanakkor rávilágíthat valamire, amit eddig halogattunk, de most már nem bírjuk figyelmen kívül hagyni. És elindíthat bizonyos folyamatokat, melyek során a megtanulandó leckék, minták és ránk váró kihívások fenyegető közelséggel nyomulnak az életünkbe azzal a céllal, hogy komolyan vegyük a felelősséget a döntéseinkben, és hogy megértsük: az erő a miénk, semmi sem lehet annyira nehéz, hogy ne tudjunk megbirkózni vele!
Nem leglepő tehát, ha az előttünk álló időszakban úgy érezzük majd, bármit is teszünk, nem elég. Ezesetben lassítsunk, tegyünk egy lépést hátra, és fel fogjuk ismerni a korlátainkat. Az energiánk nem kimeríthetetlen, ezért olyan dolgokba fektessük, amelyek a javunkat szolgálják. A Szaturnusz itt is megkavarja a lapokat, de csak azért, hogy emlékeztessen rá: erősek és találékonyak vagyunk, az Univerzum erőforrásait pedig a legjobb megoldások megtalálására használjuk.