Ha az állatokat olyan környezetben nevelik, ami nem felel meg az életszükségleteiknek, akkor az állandó stressz és az ingerszegény életmód miatt teljesen visszafejlődhetnek.
Felfoghatatlan, hogy egyesek azt gondolják, hogy teljesen rendben van ilyen borzasztó körülmények között tartani az állatokat. Budit, a kis orangutánbébit sajnos kegyetlen körülmények között tartották, egészen kiskorában egy tyúkketrecbe zárták. Szerencsére nem kellett az egész életét ilyen körülmények között élje, az állatmentők kiszabadították.
A tyúkketrecbe zárt orangután egyetlen étele a sűrített tej volt, éppen ezért hamar kialakult nála egy súlyos tápanyaghiány, melynek következtében lelassult a fejlődése, és letargiában szenvedett.

Mivel nagyon szűk volt számára a ketrec, alig tudott mozogni, ezért szinte belepusztult. Szerencsére az International Animal Rescue még idejében értesült a helyzetéről, kiszabadították, és bevitték az állatmenhely kezelőközpontjába.
Budi teste a bezártság ideje alatt nagyon eldeformálódott, végtagjai elvesztették eredeti funkciójukat, és megduzzadtak. Az orangutánbébi még ülni sem tudott rendesen, nem hogy járni. Budi azonban nem adta fel, csak egy kis szeretet és gondoskodás hiányzott neki, és máris életerőre kapott, megtanult járni, és úgy élt végre, mint egy igazi orangután.

Egyetlen állat sem érdemli meg, hogy Budihoz hasonlóan bánjanak vele, vagy arra kényszerítsék, hogy ilyen siralmas körülmények között éljen. Budi nagyon szerencsés volt, hogy megmentői kiszabadították a kegyetlen tartási körülmények közül.