Kár kidobni olyan ételeket, élelmiszereket, amelyeket könnyedén újra lehet hasznosítani. Itt van például a fagyasztott hasábburgonya, amelyből ha egy jó adagnyi megmaradt ebéd után, és senkinek sincs kedve megenni, ne hajítsuk ki a kukába, hanem dolgozzuk fel újra, és főzzünk belőle leveset.
» 3 csillagjegy, akikre csak úgy árad a szerencse 2023 őszén
» A nő megváltoztatta a végrendeletét, miután megtudta, hogy a fia megcsalta a feleségét: „Azokat jutalmazza, akik megérdemlik”
» „A vőlegényem négyszer többet keres nálam, de nem hajlandó osztozni az anyagiakon”
» A férfi szerelme furcsán kezdett viselkedni, miután megszületett a gyerekük – ledöbbent, amikor megtudta az igazságot a nőről
Hozzávalók:
– a megmaradt krumpli, jó, ha legalább egy tállal van belőle, hiszen ekkora mennyiségre azért szükség lesz
– ¼ bögre apróra vágott hagyma
– 2 bögre cheddar leves
– 2 és fél bögre tej
– bacon csíkok
Elkészítés:
Szükségünk lesz még egy turmixgépre, ebbe tegyük bele a burgonyát, a hagymát, a cheddar levest, a tejet. Magas fordulatszámon alaposan pépesítsük össze, majd ezt tegyük bele egy cserépedénybe, amely mehet a sütőbe, ahol lassú tűzön 3 órán keresztül kell főnie a levesünknek.
Ha elkészült, tegyük ki a tányérba, díszítsük bacon csíkokkal, és ízesítsük, fűszerezzük ízlés szerint.