Úgy tűnik, túl gyorsan öregszünk, de túl későn leszünk bölcsek!

Vannak percek, amelyek megmutatják az idő valódi értékét! Az ember időutazó, de az idő az emberen is keresztül halad, ezek az úgynevezett belső órák, melyeket csak az érzéseken keresztül lehet mérni. Az érzések és érzelmek intenzitása minden pillanatban megérint, ez az élet mértéke!

Néha rájövünk, hogy csak úgy elsuhant mellettünk az élet, nem volt bátorságunk kockáztatni, szeretni és kihasználni az adott pillanatot.

Szomorúan töltöttük az időt, nem kértünk bocsánatot, nem bocsátottunk meg szeretteinknek, vagy nem küzdöttünk eléggé azért, amit el szerettünk volna érni. Szép emlékek helyett inkább lelkiismeret-furdalást gyűjtögettünk, rájövünk, hogy az esélyek elmúltak, és többé nem lesz meg már ugyanaz a lehetőségünk.

Amikor az idő múlásán elmélkedünk, akkor ez azt jelenti, hogy már túl késő. Gondolkodjunk csak el, mit jelent ez a két kifejezés, hogy “korai” és “késői”, igencsak nehéz őket definiálni. Meghatározhatjuk önmagunkat egy önálló entitásként, de nehéz lenne az idő függvénye nélkül.

Mikor van a megfelelő idő? Mikor van még korán, és mikor már túl késő? Az idő virágának szirmai a lábunk előtt hullanak le, türelemmel és bölcsességgel kell összeszedegetnünk őket. Ne pazaroljuk a pillanatot, adjuk meg a lehetőséget, hogy felejthetetlen emlékké váljon.

Éljünk úgy, mintha ma néznénk utoljára a gyönyörű napfelkeltét. Szeressünk, és élvezzük a pillanatot. Kockáztassunk, vállaljuk fel a különleges érzéseket, soha sem késő!

Soha nincs túl korán a boldogsághoz, de egyszer elérhetünk egy határt viszont, amikor már késő lesz. Minden nap ugyanannyi időből áll, de soha sem ugyanolyan intenzitású. Csak rajtunk múlik, hogy mennyire lesz ragyogó, töltsük meg különleges fénnyel perceinket, óráinkat.

Ha érdekelnek további cikkeink, csatlakozz a Filantropikusok csoportunkhoz! , vagy kövess minket a Pinteresten, vagy iratkozz fel a hírlevelünkre.