Brit tudósok szerint idegen mikroorganizmusok is érkezhettek az űrből érkező porral együtt bolygónkra. Ezt hívják a szakértők pánspermia hipotézisnek, mikor az élő organizmusok a meteoritokon, porfelhőkben megbújva eljutnak a különböző bolygókra, ahol ha az élethez való feltételek adottak, akkor fejlődésnek indulnak.
A brit tudósok újabban tüzetesebben is megvizsgálták az világegyetemben keringő, apró részecskékből álló porfelhőt, amelyről megállapították, akár 44 mérföld/órás sebességgel is képes száguldani, és az ebben lévő kis életkezdeményezések így más, távoli bolygókra is képesek eljutni.
A tudósok szerint így olyan élőlények is érkezhetnek a bolygónkra, amelyek talán egy másik bolygón is sikeresen kifejlődtek, így most nálunk is fejlődésnek indulhatnak.
A kutatás vezetője, Arjun Berera, – aki egyben a University of Edingburgh’s School of Physics and Astronomy professzora, – szerint új támpontokat ad az űrben keringő porban lévő mikroorganizmusok és a földi élet kialakulása közötti párhuzam a további kutatásokra vonatkozóan.
Nemrég a csillagászok egy a Földhöz nagyon hasonló szerkezetű bolygóra bukkantak, ahol akár élet is lehet, és csak 11 fényévre található tőlünk a szóban forgó égitest.