A telepátia létezéséről régóta folytatnak vitákat a tudományos élet, és az ezoterikus, spirituális tanok hívei. Nemrég viszont tudományosan is sikerült igazolni, hogy a telepátia létezik. Amerikai és francia tudósok egy tudományos-fantasztikus filmbe illő kísérlet során bizonyították be azt, amit eddig sokan sejtettek: egymástól nagy földrajzi távolságban lévő emberek az agyhullámaik segítségével képesek kommunikálni egymással.
» Ha igazán elégedett akarsz lenni az életben, mondj búcsút ennek a 11 viselkedésnek
» A nő talált egy üzenetet a férje zsebében a férfi temetésén, ami megváltoztatta az életét
» A híres orvos figyelmeztet: „Minden ember, akinek rossz gondolatai vannak, fizetni fog. A gyűlölet a lét rákja”
» A nő arra kéri felnőtt lányát, hogy fizesse a lakbér és a számlák felét – a lánya frappáns választ adott
A kísérlet egyik alanya Franciaországban, a másik Indiában volt. A kutatás premiernek számít abban a tekintetben, hogy jól dokumentálhatóan, laboratóriumi körülmények között bizonyította az agy-agy közötti kommunikációt.
Az egyik személyre egy vezeték nélküli, internetkapcsolattal rendelkező elektroenkefalográfot (EEG) kötöttek, és az volt a feladata, hogy egy egyszerű üdvözlési formára gondoljon. A gép a rövid kifejezésből egy bináris, 0-ás és 1-es számokkal leírható, bináris kódot alkotott, majd a kódot e-mailen továbbította Indiából Franciaországba. Ez után a francia alany nem invazív agyi ingerléssel komplex fényvillanást érzékelt, és a vevőkészüléken ezek a villanások bináris számsorokként jelentek meg, amiket lefordítottak, és megkapták az Indiából elküldött üdvözlési formát.
A szakemberek ugyanakkor nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a kísérleti alanyokat semmiképp se befolyásolhassák az érzékszervekkel felfogható ingerek, ezért a szemüket és fülüket is letakarták.
Alvaro Pascual-Leone, a Harvard Egyetem professzora elmondta, arra keresték a választ, hogy két ember között létezhet-e kizárólag az agyműködés alapján létrejött kommunikáció.