A rock’n’roll egyik legcsillogóbb ikonja, az amerikai Tina Turner 83 éves korában távozott az élők sorából, miután eseménydús és drámákkal tarkított élete során több, „orvosi katasztrófának” is nevezhető betegséggel kellett szembenéznie.
Az énekesnő szóvivője nem pontosította, hogy mi volt Turner halálának oka, de azt elárulta, hogy a rocknagyi egy meg nem nevezett „hosszú betegséggel” folytatott küzdelem után halt meg.
Tina Turner, akinek zenei karrierje több mint öt évtizedet ölelt fel, olyan súlyos egészségügyi problémákkal nézett szembe, mint a magas vérnyomás, amely sztrókhoz és veseelégtelenséghez vezetett, a vékonybélrák és a poszttraumás stressz-szindróma (PTSD).
Kevesen tudják róla, hogy a mindig mosolygós énekesnő valójában rengeteg sorscsapást szenvedett el, az egészsége tekintetében is. 1978 óta súlyos magas vérnyomásban szenvedett, amit évekig nem kezeltek, így a betegsége életveszélyes veseelégtelenséghez vezetett. Az énekesnőnek 1985-ben kezelést írtak fel, de Tina szkeptikus volt az orvosi gyógymódokkal szemben, úgy vélte, a gyógyszerek csak betegebbé teszik őt, így abbahagyta a szedésüket.
Az énekesnő valósággal beleszédült, amikor a későbbi vizsgálatokon kiderült, a természetesebb kezelések nem működtek: „Életemben ritkán tévedtem ennyire. Nem tudtam, hogy a kontrollálatlan magas vérnyomás súlyosbítja a vesebetegségemet, és hogy megölöm a veséimet, ha felhagyok a vérnyomásom szabályozásával” – fogalmazott akkor Tina.
Hozzátette, hogy a veséi, amelyek 2016-ban kevesebb mint 30 százalékon működtek, „áldozatai” voltak annak, hogy tagadta, hogy gyógyszerre van szüksége a túléléshez. „Nagy veszélynek tettem ki magamat azzal, hogy nem voltam hajlandó elfogadni a valóságot, hogy életem hátralévő részében napi gyógyszeres kezelésre van szükségem” – vallotta be az énekesnő.
A veseelégtelenség a vesebetegség végső stádiuma, és ha nincs kilátásban garantált szervdonor, a betegek dialízisre kerülnek. A művésznő 2017-es vesetranszplantációja a dialízis után sikeres volt, de a csatát még nem nyerte meg. Turnernek immunszuppresszív gyógyszereket is szednie kellett, hogy kivédje a saját immunrendszere támadását a transzplantált szerv ellen, ezzel azonban gyengült a szervezete védekezőképessége a fertőzések ellen.
Az énekesnő később elárulta, még mindig szenved a műtét okozta hosszú távú panaszoktól, többek között „szédüléstől, feledékenységtől, szorongástól és időnként őrült hasmenéstől”. Tina Turner Életem Szerelme (eredeti címén My Love Story) című könyvében a következőket írta: „Tudom, hogy az orvosi kalandom még messze nem ért véget. Mindig van egy újabb vizsgálat, egy újabb orvosi találkozó vagy biopszia, amin át kell esnem”. Hozzátette: „Mindketten még mindig itt vagyunk, közelebb, mint valaha is képzeltük, és ez ok az ünneplésre”.
Egy boldogtalan házasság után, az énekesnő végre megtalálta az igazi boldogságot. 2013-ban férjhez ment Erwin Bach-hoz, de három hónappal később, ugyanazon év októberében sztrókot kapott. Emlékiratában így fogalmazott: „Hirtelen és pánikszerűen ébredtem. Egy villám csapott a fejembe és a jobb lábamba – legalábbis így éreztem -, és furcsa érzés volt a számban, ami megnehezítette, hogy Erwinhez segítségért kiáltsak. Sejtettem, hogy ez nem jó, de rosszabb volt, mint valaha is gondoltam volna. Szélütésem volt.”
Tina tíz napig feküdt a kórházban, ezután pedig hosszú út várt rá a gyógyuláshoz. Újra meg kellett tanulnia járni, de bátran indult el a felépülés rögös útján. A következőket írta: „Mintha acélból lettek volna a lábaim és az izmaim a tánctól, nem volt erőm felállni. Rémülten vonszoltam magam egy kanapéhoz, miközben végig arra gondoltam, hogy nem tudom elképzelni Tina Turnert lebénulva”.
Miután ebből a gödörből is kimászott, az élet csak nem hagyta nyugodni az énekesnőt. 2016-ban, három évvel a sztrók után, Tinánál vékonybélrákot diagnosztizáltak, ami egy ritka betegségnek számít Amerikában. Az énekesnőnek ismét kés alá kellett feküdnie, hogy eltávolítsák a daganatos bélszakaszt. Ekkor még szenvedett a vesebetegségétől, és emiatt kellett elnapolniuk a transzplantációt is, de végül sikerrel zárta le ezt a fejezetet is az életében.
A poszttraumás stressz-szindrómával viszont keményebb volt a küzdelme. A lelki és szellemi sebeit kellett begyógyítania, és a félelmeit sem volt egyszerű leküzdenie. Az 1978-as válásuk előtt a díva 14 éven át szenvedett el bántalmazást volt férje, Ike Turner kezétől.
Törött orral, törött állkapoccsal és többszörös monoklival lépett ki a házasságából. Úgy fogalmazott: „Próbáltam épelméjű maradni, miközben az ő őrületét kezeltem”. Csakhogy a helyzet annyira elfajult, hogy az énekesnő egy alkalommal megpróbált véget vetni az életének.
Emlékirataiban úgy idézte fel ezt az emléket, hogy csellel íratott fel magának tablettákat (azt mondta az orvosának, hogy alvászavarai vannak), majd egyszerre bevette az egész dobozzal, hogy vége legyen.
A 2021-es „TINA” című dokumentumfilmben a díva így nyilatkozott: „Nem volt jó élet. A jó nem ellensúlyozta a rosszat. Bántalmazó életem volt, másképp nem lehet elmondani a történetet. Ez a valóság. Ez az igazság. Ez az, amit kaptál, úgyhogy el kell fogadnod”.