Ettől a desszerttől mindenkinek beindulnak az ízlelőbimbói, egyszerűen zseniális és hamar elkészíthető.
Amikor desszertet készítünk, akár összejövetelekre, akár családi ebédre, mindig törekszünk a legtökéletesebben összehozni az illető finomságot – hogy aztán jól begyűjthessük a megérdemelt elismeréseket és gratulációkat, hogy halljuk a jóllakott asztaltársaság íz élményét igazoló, sűrűn feltörő hmmgetéseket, s lássuk a maszatos szájak fölött ülő idilli tekinteteket.
Ezzel a klassz kis desszerttel sem lesz kisebb a hatás. Sőt lehet, hogy még tapsot is kapunk érte. Egyszerű, ötletes, érdekes. Készítsünk hozzá egy egyszerű pite-tésztát 30 dkg lisztből, 15 dkg hideg, felkockázott vajból (amit a lisztben elmorzsolunk), 80 ml hideg vízzel, fél tk. sóval és 3 ek. cukorral, amit legalább 2-3 óráig hűtőben pihentetünk.
A töltelékhez szinte bármilyen gyümölcsöt használhatunk: meggyet, almát, körtét, epret. Bármit. Főzzük össze kis barna cukorral és citromszósszal, akár fahéjat is szórhatunk bele. A siker mindenképp garantált lesz.
Egyed Zsuzsanna