A szakemberek jó ideje tudják, hogy a lelki és fizikai fájdalom azonos neurobiológiai alapokon nyugszanak. Tovább azt sem képletesen kell érteni, hogy sok ember belebetegszik a házassága, kapcsolata végébe, hisz kutatások bizonyítják, hogy a súlyos lelki megrázkódtatások szívbetegséget eredményezhetnek.
» Ha igazán elégedett akarsz lenni az életben, mondj búcsút ennek a 11 viselkedésnek
» A nő talált egy üzenetet a férje zsebében a férfi temetésén, ami megváltoztatta az életét
» A híres orvos figyelmeztet: „Minden ember, akinek rossz gondolatai vannak, fizetni fog. A gyűlölet a lét rákja”
» A nő arra kéri felnőtt lányát, hogy fizesse a lakbér és a számlák felét – a lánya frappáns választ adott
Hui Liu amerikai szociológus idős házaspárokat vizsgált, és a kutatásból kiderült, hogy a rossz házasságban élők esetében nagyobb eséllyel alakul ki szívbetegség, mint azoknál, akik kiegyensúlyozott párkapcsolatban élnek. A szakember 1200, 70-80 év között házaspár öt évre visszamenő adatait elemezte.
A kutatás során a házassági elégedettségre vonatkozó kérdőívet töltöttek ki a résztvevők, valamint a kardiovaszkuláris betegségeikre vonatkozó különböző laboratóriumi eredményeket hasonlítottak össze.
A kutató arra jutott, hogy a házasságban lévő rossz dolgok (pl. a folyamatos kritikák, követelőzések) nagyobb hatást gyakorolnak a szívre, mint a jó dolgok. Más szóval a kapcsolat rossz oldala rosszabbat tesz a szívnek, mint amennyire egy jó kapcsolat javítani tud az állapoton.
Kiderült az is, hogy a kor előrehaladtával a házasság minőségének hatása egyre erősebb lesz, a nők esetében pedig a hatás még inkább megnyilvánul. A legfőbb okok a magány és a stressz. Ha az egyik fél naponta szembesül azzal, hogy a társa nem szereti, nem értékeli, bántja, vagy lelkileg távol került tőle, az folyamatos stresszt és kilátástalan magányt okoz. Mivel az ember társas lény, így a magányt az életünket fenyegető veszélyként éljük meg.
A kutatás szerint nem véletlen, hogy a magányos emberek immunrendszere nem működik hatékonyan, és nagyobb valószínűséggel alakulnak ki esetükben daganatos betegségek, valamint szívbetegségek.