Az április 8-án a Mérleg jegyében tetőző telihold, amelyet Rózsaszín Holdnak is neveznek, az asztrológiai év első teliholdja, amely akkor vette kezdetét, amikor a Nap belépett a Kosba.
A telihold a lezárás pillanata, olyan pillanat, amikor egy élethelyzet eléri a csúcspontját, és beérnek az előző periódus gyümölcsei. Ez a holdfázis egyrészről lezárja mindazt, amit a Mérlegben lévő újhold megnyitott, körülbelül hat hónappal ezelőtt, ugyanakkor a karmikus kapcsolatokról is szó esik.
Telihold a Mérlegben: lezáruló kapcsolatok
A telihold mindig a Nap és a Hold ellenállását jelenti, így ez egy feszült időszak, amikor a Nap – az életerőnk – konfliktusba lép a Holddal – az érzelmeinkkel. A Nap a Kosban található, a kezdet, a cselekvés, az ego jegyében, míg a Hold a Mérlegben, a kapcsolatok, egyesülések jegyében, ahol a hangsúly másokra tevődik. Ez az a tengely, amelyen ez a mostani telihold mozog, tehát számíthatunk befejezésekre, de jelentősen befolyásolja a jelen pillanat asztrogrammja is, amely szintén a VII. házban lévő teliholdat emeli ki, a kapcsolatok és a házasság szempontjából. Tehát ismét az Önmagunk-Mások, az Én-Partner alkotta tengelyek kerülnek előtérbe.
Más szavakkal: ez a telihold véget vet azoknak a kapcsolatoknak (házasságoknak), amelyek már nem működnek, legyen szó szerelmi kapcsolatokról vagy szakmai partnerkapcsolatokról és együttműködésekről. De milyen kapcsolatok érnek véget, és melyek azok a kapcsolatok, amelyek gazdag termést hoznak?
Figyelembe véve, hogy a teliholdat a Mérlegben a Jupiter-Plútó együttállása befolyásolja a Bakban (egyedülálló összekapcsolódás a Bak jegyében az elmúlt körülbelül 248 év alatt), azok a kapcsolatok (házasságok), amelyek nem őszinteségre épültek, most véget érnek. Emellett véget érnek azok a kapcsolatok is, amelyekben hatalommal való visszaélés történt, vagy ahol az egyik fél gátolta a másik (szellemi vagy szakmai) felemelkedését.
Ami igazán érdekes, hogy a telihold által aktivált két ház (I-VII) rejtett módon érezteti a hatását, és karmikus jelentéssel bír. Azok, akik eddig közösen tanultak az élet kínálta leckékből, most eltávolodnak egymástól, hogy külön-külön fejlődjenek tovább.
Hangsúlyozom, hogy nem szabad bánkódnunk a kapcsolatok, házasságok miatt, amelyek most véget érnek, mert ezek csak akadályoznának a fejlődésben. Az a tény, hogy jelenleg egy kényes társadalmi helyzetben élünk, amelyben a pároknak, különösen a házastársaknak sok időt kell együtt tölteniük, és lehetőségük van (újra) felfedezni egymást és önmagukat, pontosan kifejezi, miről is szól ez a mostani telihold.
A Vénusz az Ikrekben, a szerelem bolygója, amely a Mérleget is kormányozza, jó kölcsönhatásban van a Mars-Szaturnusz törékeny együttállásával a Vízöntőben, így azok a párok, akiknek közös elveik vannak, kölcsönösen szabadságot adnak egymásnak, és bíznak egymásban, minden esélyt megkapnak a kapcsolatuk megerősítésére. Az őszinte és nyugodt kommunikáció kulcsfontosságú lehet számos kapcsolati probléma megoldásában.
Telihold a Mérlegben: érezhető az isteni akarat
A telihold feszült kapcsolatban van a Halakban található Neptunusszal, az álmok bolygójával, és ez zavart és csalódást okozhat, de egyúttal az áldozatvállalás gondolatának is véget vethet. Másrészt most az isteni akart érvényesül, és akár akarjuk, akár nem, ami most történik, a mi javunkat szolgálja.
A Mérlegben tetőző telihold pillanatában az aszcendens a Halakban lesz. A Neptunusz arra sürget, hogy visszatérjünk a hitünkhöz, ahhoz, hogy sikeresen átvészeljük ezt az időszakot. Hangsúlyozom, hogy az elmúlt időszak asztrológiai eseményeinek aszcendense a Halak jegyében volt, ez pedig nem véletlen, hanem az Univerzum felszólítása. Azok, akik hallgatnak erre a felszólításra, és helyet hagynak a hitnek az életükben, sikeresen néznek majd szembe ezzel a válságos és nehéz időszakkal az emberiség történetében.