Nagy a valószínűsége, hogy ez az egyetlen olyan kutyás kisfilm az interneten, amely arra sarkall, hogy nézzünk mélyen szembe önmagunkkal.
A depresszióról nehéz bármit is mondani, hiszen a nyomasztó érzelmek vihara mindenkire másképpen hat. A pszichiátriákon dolgozóknak is sokszor fogalmuk sincs, hogy egy-egy beteg miként éli meg a poklok poklát. Felírják a gyógyszeres kezelést és azzal el is van intézve, tisztelet a kivételnek, ahol tényleg szakszerű kezelést nyújtanak, igyekszenek segíteni a betegnek.
Megoldás ugyanis van, a félelmekkel, tabukkal átszőtt kór gyógyítható, de itt fontos, hogy minél előbb szakemberhez kerüljön az illető, hiszen a tünetek korai felismerése kulcsfontosságú.
Az alábbi videót Matthew Johnstone készítette és ő is a narrátor.
„Volt egy fekete kutyám, Depressziónak hívták. Amikor a kutya megjelent, úgy éreztem, hogy az életem üressé válik, minden lelassul körülöttem. Váratlanul látogatott meg, nem volt semmilyen alkalom, olyankor szörnyen szomorúnak láttam és éreztem magam. Mikor a többi ember élvezte az életet, én akkor is csak a fekete kutya szemszögéből figyeltem mindent. Többé már nem volt semmi, aminek örülhettem, még azoknak a tevékenységeknek sem, amelyek korábban boldogsággal töltöttek fel. Elvette az étvágyamat, a tettvágyamat is, hiszen még egy lépés megtételéhez is emberfeletti energiákra volt szükségem. Társaságban a meglévő önbizalmamat is elüldözte. Megpróbáltam mindent megtenni, hogy mások ne vegyék észre a fekete kutyát, mert nagy szégyenként éltem volna meg, ha kitudódik. Elviselhetetlen emberré tett, beékelte magát a párkapcsolatomban is. Csak a negatív dolgokra tudtam gondolni, ezért sokszor elaludni is képtelen voltam. Ahogy teltek az évek, a fekete kutya egyre nagyobbra nőtt, ahányszor megpróbáltam elkergetni, egy mozdulattal ismét odacsapott, én pedig újból a padlóra kerültem. Ekkor már gyógyszereket is szednem kellett, amelyek viszont nem segítettek. Teljesen kétségbeesetten hánykolódtam a hullámok között.
De ekkor szakember elé kerültem, aki felvilágosított, hogy minden ember életében van egy fekete kutya, senki sem kivétel. Megtanultam, hogy a gyógyszerek nem oldják meg ezt a problémát, csak javíthatnak a közérzeten, ennél sokkal fontosabb viszont az, hogy a közelálló emberekhez őszinték, kedvesek legyünk. Ennek tudatában többé már nem féltem a fekete kutyától, ez a legfontosabb dolog. Azt is bebizonyították a szakemberek, hogy a rendszeres testmozgás is sokat segít, mint ahogyan az is, ha leírjuk le egy darab papírra, hogy milyen jó dolgok történtek velünk aznap, miért lehetünk hálásak. A depresszióval szembe kell nézni, nem szabad úgy tenni, mintha nem lenne semmi, és a gyógyuláshoz lényeges, hogy ne féljünk segítséget kérni.”
