Négy gyereket szült, kevesebb mint négy év alatt. A 31 éves Carra Hughes Greer akkor szedett magára jó pár kiló felesleget, mikor ikreivel volt terhes. A nő elmondása szerint tudatában volt annak, hogy miután megszületnek az ikrek, a teste már nem lesz a régi, de ennek ellenére nem is akart hallani fogyókúráról a terhesség ideje alatt.
Carra több mint 116 kilósra hízott, de tudta, hogy változtatnia kell ezen. Az gyerkőcök megszületése után edzőterembe kezdett járni, egy héten kétszer, háromszor látogatott el ide, de mikor éppen utazott valahová, akkor is megtalálta a módját annak, hogy mozogjon.
Úgy véli, hogy az edzés, mozgás során nem szabad csak egy gyakorlatot, módszert folyamatosan ismételni, hiszen ez nem vezet eredményhez. Carra éppen ezért szalad, sétál, úszni jár, de táncol is.
Súlyokat is emelt, ezek legtöbbször a gyerekek voltak, nagyon sok friss zöldséget és gyümölcsöt fogyasztott, kevesebb vörös húst, de a hal és a csirke viszont gyakran szerepelt az tányérján.
Jelenleg próbál minél kiegyensúlyozottabb életet élni, úgy mentálisan, mint testileg, hiszen azelőtt igencsak elégedetlen volt az életével, rengeteg dolga volt, a főzés, gyereknevelés sok energiáját elszívta, ráadásul a munkáját sem szerette. Nemrég elindította saját vállalkozását, amely Carra Greer Fitness névre hallgat, célja, hogy másoknak is segítsen, hogy egy egészségesebb, hosszabb és teljesebb életet tudjanak élni a „rászorulók”.
A nő elmondása szerint nagyon sokat köszönhet férjének, aki egész nap robotol a munkában és miután hazaér, sokat foglalkozik a gyerekekkel is, így ő tud némi időt szakítani saját magára.