Talán furán hangzik, de a szaudi királyságban mindeddig tilos volt a nőknek biciklit használni – sok más jogfosztottság mellett. A napokban úgy döntött a királyság, hogy feloldja ezt a tilalmat bizonyos feltételek mellett.
» 3 csillagjegy, akikre csak úgy árad a szerencse 2023 őszén
» A nő megváltoztatta a végrendeletét, miután megtudta, hogy a fia megcsalta a feleségét: „Azokat jutalmazza, akik megérdemlik”
» „A vőlegényem négyszer többet keres nálam, de nem hajlandó osztozni az anyagiakon”
» A férfi szerelme furcsán kezdett viselkedni, miután megszületett a gyerekük – ledöbbent, amikor megtudta az igazságot a nőről

Az Al-Yawn napilap számolt be a törvénymódosításról, miszerint a nők immár szabadon kerékpározhatnak a királyságban. Az ultrakonzervatív iszlám vezetés mindeddig tiltotta a nők kerékpározását és motorbicikli használatát nyilvános helyeken.
A feloldást feltételekhez kötötték, így a nők csupán szórakozási célból, a lakónegyedek erre kijelölt területein kerékpározhatnak, de ezt is csak akkor tehetik, ha már férjhez mentek, abaya-t viselnek (hagyományos, földig érő arab ruha), és nem szállítanak magukkal utast. Ezen felül az is „ajánlott”, hogy a nők módszeresen kerüljék el az olyan helyeket, ahol férfiak gyülekeznek, a zaklatás megelőzése végett. A tiltás eddigi okát ugyanakkor nem indokolták.