HolotropikumSúlyosan károsítja a gyerekeket a passzív dohányzás

Súlyosan károsítja a gyerekeket a passzív dohányzás

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket Facebook Messengeren, a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Maradandó károsodást okoz a passzív dohányzás a gyerekek artériáiban, idő előtt öregítve a vérereiket – állapították meg ausztrál kutatók. A European Heart Journal című folyóiratban közölt tanulmány szerint a passzív dohányzás okozta kár – vagyis az artéria érfalának megvastagodása – a későbbiekben növeli a szívroham és az agyi érkatasztrófa kockázatát.

cigi

A több mint kétezer, három és 18 éves kor közötti fiatal bevonásával készült vizsgálat eredményei szerint a káros elváltozás csak akkor következett be, ha a gyermek mindkét szülője dohányzott. A szakértők hangsúlyozták, a gyermekek esetében nincs „biztonságos” szintje a passzív dohányzásnak való kitettségnek.

A kutatók ultrahangos vizsgálattal nézték meg, hogy miként változott az egyik fő – a fejet és a nyakat oxigéndús vérrel ellátó, a nyakon felfele a fej irányába futó – artéria falának vastagsága azoknál a gyerekeknél, akiknek mindkét szülője dohányzott. Az eredmények szerint az ütőér falának elváltozása – intima-media vastagság – kezdetben csekély volt, ám mintegy húsz évvel később, amikor a gyerekek elérték a felnőttkort, már jelentőssé és észlelhetővé vált.

„A tanulmányunk azt mutatja, hogy a gyermekkorban való passzív dohányzás közvetlen és visszafordíthatatlan kárt okoz az artériák szerkezetében” – húzta alá a tanulmány egyik szerzője, Seana Gall, az ausztrál Tasmániai Egyetem munkatársa. Hozzátette: a szülőknek és azoknak, akik gyermekvállalást fontolgatnak, le kellene szokniuk a cigarettázásról, hisz ezzel nemcsak maguknak kedveznének, hanem a gyermekeik jövőbeli egészségét is védelmeznék.

A szakemberek ugyanakkor nem tapasztaltak érfal-elváltozást azoknál a fiataloknál, akinek csak az egyik szülője dohányzott. A kutatók elmélete szerint ennek az lehet az oka, hogy ilyen esetben talán nem volt olyan magas a passzív dohányzásnak való kitettség. A Forest elnevezésű lobbicsoport vezetője, Simon Clark ugyanakkor óva intett mindenkit a rémhírterjesztéstől, mondván, hogy az artériák károsodásáért számos tényező, köztük a szegényes étrend és a légszennyezés különböző formái is felelősek lehetnek.

Forrás: egészségtukor.hu

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Aktuális kedvencek



    Ez is tetszeni fog

    Kapcsolódó cikkek