A természetgyógyászaton belül az íriszdiagnosztika nagy népszerűségnek örvend a betegségek korai felismerésében és diagnosztizálásában. Azonban valószínűleg kevesen tudják, hogy ennek a módszernek a kifejlesztése egy magyar orvos nevéhez fűződik.
A bagoly és az írisztérkép története
Dr Péczely István megfigyelését egy érdekes történetre alapozta. Egy bagoly megragadta a kezét és nem akarta elengedni, és a kellemetlen viaskodás során a madár lába eltörött. Dr Péczely magához vette a törött lábú baglyot, hogy meggyógyítsa és arra lett figyelmes, hogy a bagoly szemén egy sötét csík fut végig. Ez az elváltozás a szivárványhártyán fokozatosan eltűnt, ahogy a madár meggyógyult.
A természetgyógyász tézisét arra alapozta, hogy ha összefüggés mutatható ki egy szerv elváltozása és a szivárványhártya között az állatok esetében, akkor valószínűleg ez érvényes az emberi testben zajló folyamatokra is. Kutatni kezdte a beteg szervek és a szivárványhártya elváltozások közötti kapcsolatot kialakítva az első írisz térképet.
A természetgyógyászat egyik legértékesebb diagnosztikai eszköze vagy kuruzslás?
Az alternatív és komplementer medicina nagy kézikönyve szerint (Fulder) az íriszdiagnosztika a “természetgyógyászat egyik legértékesebb diagnosztikai eszköze”. Az íriszdiagnoszták azt állítják, hogy nemcsak a meglévő betegségekre derül fény, ha belenéznek a páciens szemébe, hanem nagy valószínűséggel a jövőben kialakuló elváltozások is felismerhetők.
A legtöbb orvos és szemész szakorvos szerint azonban az íriszdiagnosztika áltudomány és kuruzslás, valamint sarlatánság. Ehhez valószínűleg nagymértékben hozzájárultak azok a vásárokon és rendezvényeken megjelenő utazó íriszdiagnoszták (tisztelet a kivételnek!!!), akik nem rendelkeztek megfelelő szakképesítéssel sem orvosi sem pedig iridológia terén és egyik elsődleges céljuk az általuk MLM rendszerekben terjesztett vitaminok és táplálék kiegészítők eladása volt. Ezzel szemben a rendelőkben hivatalosan dolgozó íriszdiagnoszták minden igyekeztek megtenni, hogy tudományos szintre emeljék és elismertessék ezt a módszert.
Mit mond a törvény?
1997-től Magyarországon egészségügyi törvény teszi lehetővé és korlátozza is egyben a természetgyógyászat gyakorlását. Az íriszdiagnosztika, mint funkcionális állapotfelmérő módszer ÁNTSZ-engedély birtokában gyakorolható, de nem elismert, mint önálló diagnosztikai módszer. Így a gyakorló íriszdiagnoszta sem diagnózist nem állíthat fel, sem pedig gyógykezelést nem írhat elő a törvény értelmében.
Ily módon vált ez a természetgyógyászati módszer az egyik legvitatóbbá. Több mint 100 éve születnek bizonyítékok pro és kontra is a módszer sikerességéről és kudarcáról. Nap, mint nap hallani egyre nyitottabb orvosokról, akik figyelembe veszik ennek a funkcionális vizsgálatnak az eredményeit és sarlatánokról is, akiket anyagi javak motiválnak a módszer gyakorlásában.
Milyen bizonyítékokat találtunk
Utánanéztünk a módszer eredményességének és megosztunk egy pár mellette és ellene szóló eredményt is, az olvasóra bízva, hogy melyik mellé teszi le a voksát.
Ha az íriszdiagnosztára hallgatnak a páciens túlélhette volna! Erdmann Emanuel Felke az 19oo-as évek elején 20 betegen végzett kórházi körülmények között íriszdiagnosztikát, oly módon, hogy a betegek kórelőzményeiről, tüneteiről semmit sem tudott. Hogy minden más lehetőséget kizárjon arra kérte a kollégáit, hogy takarják le a beteget, csak a szemét hagyják szabadon. Egy háromszoros nagyítóval vizsgálta meg a betegek szivárványhártyáját és 15 esetben a hivatalos diagnózissal megegyező pontos diagnózist állapított meg. Három esetben a diagnózis megközelítően hasonlított. Egy esetben azt javasolta, hogy a beteget azonnal meg kellene műteni, mert hanem meghal, amit az orvosok nem hittek el. Az orvosok szerint a beteg már gyógyult és egészséges volt. A beteg másnap valóban meghalt. A boncolás Felke diagnózisát bizonyította.
2005-ben látott napvilágot az a tanulmány, amely azt a tévhitet hivatott leleplezni, miszerint az íriszdiagnosztika segítségével a rák korai stádiuma kimutatható. Sokan azt állították, hogy a módszer pontosabb, mint a szövettani vizsgálat. Azonban a tények mást bizonyítottak. A kísérletben összesen 68 beteg szerepelt, akiknek 5 különböző típusú rákos elváltozása volt, illetve 42 teljesen egészséges ember. Az iridológusok a vizsgálat során azt állapították meg, hogy összesen a 11o betegből 93 három rákos. A rák típusát csak három esetben sikerült pontosan eltalálniuk.
Önmagát beteljesítő jóslatként hathat egy ál pozitív rákdiagnózis
Így sikerült bizonyítani azt, hogy a szivárványhártya vizsgálata nem alkalmas a rákos betegség diagnosztizálására, hiszen csak 3 esetben sikerült pontos diagnózist adnia a 110 betegből. Ugyanebből levonható az a következtetés is, hogy nagy az áldiagnózis veszélye. Egészséges embereket betegeknek, míg súlyos betegeket egészségesnek tüntethet fel. Ez súlyos következményeket vonhat maga után. A helytelen ál pozitív diagnózis, mint önmagát beteljesítő jóslat kezdhet el hatni.
95%-os precizitás öt év után, követés során
Az ötvenes évek közepén Németországban nagy teret hódított a módszer és két orvos Dr. Walter Lang és Dr. Joseph Deck azt tűzte ki célul, hogy nagyméretű, hosszútávú tanulmányt készít 64o beteg bevonásával. A betegek hagyományos orvosi leleteit hasonlították össze az íriszelemzések vizsgálatával. Az íriszdiagnosztika 75 %-ban adott pontos diagnózist. Az orvosok azonban hosszú távon gondolkodtak és 5 éven át követték a betegek állapotának az alakulását. A vizsgálat végére 5 év távlatából kiderült, hogy az eredeti szivárványhártya diagnózisok 95%-os pontosságúak voltak. Ezen vizsgálat után a módszer még nagyobb teret hódított, de ezzel párhuzamosan tovább gyarapodott a szkeptikusok tábora is.
Véleményem szerint minden módszer esetében elengedhetetlen a józan ész és az egészséges intuíció használata is, valamint a gyógyítás örökérvényű aranyszabálya: Nem ártani!!!
Az olvasók ennek tükrében eldönthetik, hogy mi mellett teszik le a voksukat.
Neked mi a véleményed? Melyik tábort erősíted? – írd meg kommentben visszajelzésedet.
