Stressz hatására a férfiak vonzóbbnak találják a túlsúlyos nőket, mint nyugodt lelkiállapotban – állapították meg brit pszichológusok a PLoS ONE című nyílt hozzáférésű tudományos portálon közzétett tanulmányukban.
» 3 csillagjegy, akikre csak úgy árad a szerencse 2023 őszén
» A nő megváltoztatta a végrendeletét, miután megtudta, hogy a fia megcsalta a feleségét: „Azokat jutalmazza, akik megérdemlik”
» „A vőlegényem négyszer többet keres nálam, de nem hajlandó osztozni az anyagiakon”
» A férfi szerelme furcsán kezdett viselkedni, miután megszületett a gyerekük – ledöbbent, amikor megtudta az igazságot a nőről
Az eredmény egybevág korábbi kutatások megállapításával, amely szerint „erőforráshiányos” körülmények között az emberek a nagyobb testsúlyú partnereket részesítik előnyben, feltételezhetően azért, mert a kövérség az ételhez való hozzáférés, ezen keresztül az egészség evolúciós jele. Nőknél az alultápláltság megnehezíti a teherbe esést és a gyerek kihordását is.
Létezik egy hipotézis, amely szerint érzelmileg stresszelt állapotban az emberek könnyebben követik a fenti mintázatot viselkedésükben, mert a teltebb, nagyobb test gyors enyhülést jelezhet előre a bajban.
Viren Swami, a londoni Westminster Egyetem és Martin Tovee, a Newcastle-i Egyetem kutatója véletlenszerűen osztott be önként vállalkozó férfiakat vagy stresszes, állásinterjút másoló helyzetbe, vagy nyugodt körülmények közé, ahol kényelmesen várakoztak egy szobában. A tesztben összesen 81 fehér brit férfi vett részt: az alaphelyzet átélése után nőkről készült fotókat mutattak nekik, és megkérték őket, hogy értékeljék, mennyire találják vonzónak a képen látható hölgyeket.
A soványtól a kövérig terjedő skálán a stresszhelyzetet átélt férfiak vonzóbbnak találták a normál testsúlyú, a túlsúlyos és a kövér nőket is, mint a nyugodt szituációból érkezett önkéntesek.
Az eredmény azt sugallja, hogy sokat számít a kontextus is annak megítélésében, hogy kit találunk vonzónak – idézte a kutatókat a LiveScience című amerikai ismeretterjesztő portál.
Forrás: MTI