Az már többször is bebizonyosodott, hogy a Star Trek elképzelői, Gene Roddenberry és csapata, olyan előretekintően válogattak a technikai dolgokban, amik így, 46 évvel a sorozat indulása után nem is tűnnek akkora science-fictionnek.
Fentebb elsősorban természetesen a táblagépekre gondoltam (iPad és társai), ugyanis az Enterprise hídján tevékenykedő legénység több esetben is erre hasonlító eszközöket használva intézte mindennapi problémáit, ma pedig már teljesen hétköznapi jelenségnek számít, és egyáltalán nem egy merész koncepció.
Így lesz talán azzal az űrprogrammal is, aminek a központi hajóját egy, az Enterprise-ra hasonlító űrsikló alkotna, és amelynek jellegzetes alkatrésze a hatalmas, indukciós elektromágnes. Elméletileg ez látná el energiával az űrsiklót, és a sorozatban megjelent elődje, alakját és méreteit tekintve, minden további megfelelne egy valós űrutazásnak.
Érdekességképpen elmondható, hogy a tervekben szereplő űrsikló mérete egyetlen, a Földön ma fellelhető járművet sem közelít meg, ugyanis a hossza eleve nagyobb lenne, mint volt World Trade Center, vagy a Dubai-i Burdzs Kalifa, és egyéb paramétereit tekintve is jócskán túlszárnyal minden eddigi, Földi értékekben elfogadott járművet.
A koncepció videó a járműről itt tekinthető meg: