Két utódnak adtak életet a Nyíregyházi Állatpark addax antilop (Addax nasomaculatus) tehenei: a hím borjakkal egy-két héten belül a látogatók is találkozhatnak a sóstógyógyfürdői látványosság Afrika kifutójában.
» 3 csillagjegy, akikre csak úgy árad a szerencse 2023 őszén
» A nő megváltoztatta a végrendeletét, miután megtudta, hogy a fia megcsalta a feleségét: „Azokat jutalmazza, akik megérdemlik”
» „A vőlegényem négyszer többet keres nálam, de nem hajlandó osztozni az anyagiakon”
» A férfi szerelme furcsán kezdett viselkedni, miután megszületett a gyerekük – ledöbbent, amikor megtudta az igazságot a nőről
A szülők színétől még eltérő színű borjak két különböző nősténytől egy hét különbséggel születtek. A kicsik most fűtött istállójukban erősödnek – közölte Révészné Petró Zsuzsanna, az állatpark szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
A parkban jelenleg négy ivarértett antilopot, egy bikát és három tehenet tartanak. A tavalyi – szintén kétborjas – szaporulat után a most született kicsikkel együtt már nyolcra emelkedett a nyíregyházi antilopcsorda létszáma.
Az addax – más elnevezéssel mendesz – antilop kifejlett egyedei piszkosfehér-világosbarna színűek, 150-170 centiméter magasak, az állatok tömege 60-120 kilogramm között változik. Mindkét nemnek vannak szarvai, amelyek átlagosan 75 centiméter hosszúak. A téli időszakban szőrük besötétedik és barnássá válik, a világos színezet azonban a hason és a lábakon megmarad. Érdekesség, hogy a fiatal egyedeken is jól megfigyelhető az orr körüli sötétebb rajzolat, amelyre latin nevük is utal, ugyanis a tudományos nevükben látható nasomaculatus szó foltos orrút jelent.
A faj régen óriási területeken élt Észak-Afrikában, az összes antilopfaj közül ez alkalmazkodott a legjobban a sivatag szélsőséges körülményeihez: ha az állat másképpen nem jut vízhez, a gyér sivatagi növényzetből képes fedezni szükségleteit.
A mendesz antilop 5-20 példányt számláló csordákban él, amelyeket egy-egy domináns bika vezet. Mára állományuk jelentősen megritkult, olyannyira hogy a vörös könyvet készítő Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) a kihalással fenyegetett állatfajok közé sorolja. Megmentésük érdekében az Európai Állatkertek Szövetsége tenyészprogramot indított, a visszatelepítések nemzetközi összefogással jelenleg is zajlanak.
Forrás: MTI