A coloradói űridőjárás-előrejelzési központ szerint a rendkívüli erősségű szerdai napkitörés következtében erős napvihar közelít a Föld felé.
» Ha igazán elégedett akarsz lenni az életben, mondj búcsút ennek a 11 viselkedésnek
» A nő talált egy üzenetet a férje zsebében a férfi temetésén, ami megváltoztatta az életét
» A híres orvos figyelmeztet: „Minden ember, akinek rossz gondolatai vannak, fizetni fog. A gyűlölet a lét rákja”
» A nő arra kéri felnőtt lányát, hogy fizesse a lakbér és a számlák felét – a lánya frappáns választ adott
A szakemberek szerint ugyanakkor a jelenség nem okoz komolyabb zavarokat a bolygón, ám azt még nem tudni pontosan, hogy a vihar a Föld melyik részét éri. A NASA Napdinamikai Obszervatóriuma kutatói úgy prognosztizálják, hogy a Napból kilövellő részecskék nagy része a Földtől északra haladnak el.
A naprészecskék óránként 4,02 millió kilométeres sebességgel haladnak, így már pénteken elérik a Földet.
Tom Berger, az űridőjárás-előrejelzési központ igazgatója elmondta: hasonló intenzitású vihart nem figyeltek meg az utóbbi években, ám aggodalomra semmi ok, mivel a legtöbb részecske a Föld mellett fog elhaladni, így csupán kisebb zavarok keletkezhetnek a műholdak működésében és a rádióforgalomban.
A vihar a villamosenergia-hálózat működését is befolyásolhatja kismértékben, mivel a Föld mágneses terére is kihat. A szakember mindenkit megnyugtatott, hogy komoly zavaroktól nem kell tartani, ráadásul a mágneses vihar következtében kialakuló sarki fény nagyon látványos jelenség lehet, így aki arra jár, mindenképp szakítson időt a gyönyörködésre.
Jó hír, hogy ha a sarki fény alacsonyabb földrajzi szélességekre is lehúzódik, akár Magyarország területéről is láthatóvá válhat.