A Star-Trek filmek ikonikus alakja, a ma 84 éves Patrick Stewart megható interjúban nyilatkozott családi hátteréről. Megosztotta, mennyire romboló környezetben nőtt fel a bátyjával és az édesanyjával egy erőszakos, bántalmazó apa mellett. A Grammy-díjas brit színész vallomása a Camilla királynőnek a családon belüli erőszakért küzdő aktivistákkal és áldozatokkal folytatott munkáját bemutató ITV dokumentumfilm eddig nem látott felvételeiben szerepel.
Sir Patrick Stewart nyíltan beszélt a „szégyenről” és a „megaláztatásról”, amit az apa pusztító családon belüli bántalmazása miatt érzett. Úgy nőtt fel, hogy két szemével látta, ahogy az apja véresre veri az édesanyját, az őt évvel idősebb bátyjával, Trevorral pedig állandóan azt tervezgették, hogyan tudnák megvédeni a nőt a bajtól. Ezek az emlékképek egy életre beleégtek a színész retinájába, és annyira mély hatást gyakoroltak rá, hogy később terápiára volt szüksége.
A díjnyertes színész mély őszinteséggel elárulta, a „tökéletes élete” akkor tört össze, amikor hatéves korában az édesapja hazatért a második világháborúból. „Az életem anyámmal és a bátyámmal tökéletes volt. Jól kijöttünk egymással. Nem volt veszekedés, kiabálás, idegeskedés vagy bármi ilyesmi. Egyszerűen csodálatos volt. A háború 1945-ben ért véget, így mire apám hazajött, hatéves voltam, és ez borzalmas volt. A kiabálás olyan hangos volt, mert hatalmas hangja volt. Kiabáltam apámra, hogy hagyja abba, amikor megütötte anyámat, és újra és újra megütötte. És volt, amikor a hálószobákból lefelé vezető lépcsőn ültünk, közvetlenül az ajtó mögött, amely az egyetlen nappaliba nyílt, és közvetlenül mögötte ültünk. Így aztán kinyomtuk az ajtót, berontottunk a szobába, és a bátyám, Trevor, aki magasabb volt nálam, apám és anyám közé férkőzött, hogy ne érje el, és ő azt kiabálta, hogy ne, ne, ne, ne, kérlek. Nem kell megvédened engem” – idézte fel a szörnyű emlékeket a férfi.
Stewart hozzátette, ő és Trevor idővel igazi szakértőivé váltak az apja dührohamjainak, előre tudták, mikor fog kirobbanni. „A bátyám és én szakértőkké váltunk abban, hogy megértsük, hova vezet a kiabálás, hova fog elfajulni, és mindig tudtuk a pillanatot, amikor az erőszak elkezdődik” – fogalmazott. A színész és testvére könyörgött az édesanyjának, hagyja el a férfit. Mi több, Patrick az iskolát is otthagyta, hogy dolgozhasson és pénzt szerezzen, amiből az anyjának egy házat vásárolt volna, csak lépjen tovább. De aztán rájött, hogy az anyja „soha nem fogja elhagyni” az apját.
Stewart 12 éves kora óta színészkedik, és lassan hét évtizeden átívelő sikeres karriert futott be. Még az iskolában elkezdett bokszolni, hogy képes legyen szembeszegülni az apjával. „Figyelmeztettem őt, hogy ha bármit is tesz vele, rosszabbul fog járni” – vallotta Patrick. De amikor 17 évesen bekerült a színésziskolába, rádöbbent, mekkora „szégyen” és „megaláztatás” volt neki az a környezet, amelyben felnőtt, a társaihoz képest, „akiknek az élettapasztalata teljesen különbözött az enyémtől” – fogalmazott a színész.
A fiatalemberré cseperedő Stewart egyre nagyobb felelősséget érzett az édesanyja kétségbeesett helyzetéért. A család az 1940-es évek végén szegénységben élt a nyugat-yorkshire-i Mirfieldben. Stewart édesapja, Alfred kitüntetett háborús hős volt, aki az ejtőernyős ezred törzsőrmestereként vonult nyugdíjba. Patrick szerint a férfi kétségtelenül poszttraumás stressz-szindrómában szenvedett, ami kiszámíthatatlanná és erőszakossá tette őt az édesanyjával, Gladysszel szemben.
„Persze a szomszédok mind tudták. Soha nem felejtem el, hogy a legközelebbi szomszédunk bejött a házba, berobbant az ajtón, amikor apám kiabált, és odament apámhoz, felhúzta az ingujját, felemelte az öklét, és azt mondta: ‘gyerünk, Al Stewart, próbáld ki rajtam. Próbáld ki rajtam”. És persze nem tette meg. Nem nyúlt hozzá. Elhúzódott tőle” – idézett fel egy újabb szörnyű emléket a színész.
Sajnos jóval gyakoribb a családon belüli erőszak, mint azt bárki is szóvátenné. Csak az Egyesült Királyságban minden 30. másodpercben valaki felhívja a 999-et a családon belüli erőszak miatt, a statisztikák szerint.
„A családon belüli erőszak olyan dolog volt, amiről az emberek soha nem beszéltek, így én sem mondtam el senkinek. Mindent megtartottam magamnak. Magamba zártam, és szégyelltem magam, és természetesen felelősnek is éreztem magam” – árulta el Stewart.
Hozzátette, a gyerekek érthető módon úgy érzik, „ha problémák vannak a háztartásban, azt hiszik, hogy miattuk van, a bátyám és én soha nem tudtunk túljutni ezeken a tapasztalatokon, amelyekkel találkoztunk”. De a legrosszabb mégiscsak az volt, hogy az édesanyja nem akart elmenni otthonról.
„Soha nem hagyta el apámat. Még egy házat is találtunk, amit meg akartunk venni, és neki akartuk adni. Nem akart elmenni. Vele maradt. Két évvel előbb halt meg, mint ő. És a látogatásaink alapján úgy hisszük, hogy apám teljesen összetört. Annyira hiányzott neki. Ez annyira összetett és gyászos. Nem múlik el” – osztotta meg a színész. Gladys 1977-ben halt meg, két évvel Alfred előtt, és soha nem hagyta el a családi házat, miközben tragikus módon „magát hibáztatta”.
„Őfelsége: Zárt ajtók mögött” (Her Majesty The Queen: Behind Closed Doors) része, amelyet a Love Monday TV készített. A vizuális tartalmat a kritikusok nagy elismeréssel fogadták
