A Salt Lake City-ben élő Eli Saltzgaber és Marianna Wilson számára nem is volt kérdéses, hogy a hőn szeretett újfulandi kutyusuk, Maggie utolsó napjait a legvarázslatosabbá szeretnék tenni ezen a Földön.
Maggie, aki most decemberben lett volna 11 éves, súlyos csontvelőrákban szenvedett, és nagyon félő volt, hogy idén már nem érheti meg a kedvenc évszakját, a telet.
„Mindig is gondjai voltak a nagy melegekkel” – nyilatkozta Saltzgaber a TODAY-nek.
Épp ezért a két gazdinak hosszas töprengés után egy remek ötlet jutott az eszébe, amivel még utoljára örömöt okozhatnának kis kedvencüknek: hiába a nyári-őszi meleg, havat kell keresni Maggie számára.
Elsőként a Facebook-on próbálkoztak hóágyúkat keresve, ahol tömérdek mennyiségű segítség érkezett az emberektől, sőt még olyan felajánlás is volt, hogy valaki hajlandó lett volna csákánnyal feltörni néhány hatalmas jégkockát, hogy Magginek jusson a hóból.
Ezek sem tűntek elvetendő ötletnek, ám az igazi meglepetés a Salt Lake County Ice Center vezérigazgatójától érkezett, aki felajánlotta, hogy a pályákról letakarított jeget és hóréteget szívesen Maggie részére bocsájtja.
A teherautókon érkező havat a pár kemény munka révén egy kupacba gyűjtötte és már csak annyi volt hátra, hogy a főszereplőt a helyszínre kísérjék.
„Először egy kicsit furcsállotta a dolgot.” – nevették el magukat Maggie gazdái.
„Össze volt zavarodva, ezért a markomban odatartottam neki egy kis havat és jóízűen megette.”
Innen pedig már nem volt megállás: Maggie kényelmesen felfeküdt a hóbucka tetejére és élvezte a hűsülést. Sőt a betegség miatt rosszul alvó kutyus még álomba is szenderült a hűvös talaj miatt.
Így telt hát Maggie utolsó napja, békében, örömben és szeretetben gazdái körében. Néhány napra rá, Maggiet örökre elaltatták.
„Békés volt. Annak ellenére, hogy mennyit szenvedett és mennyit tűrt, békés volt” – emlékeztek vissza könnyes szemmel az utolsó pillanatokra Eliék.
A történtek után Wilson saját üzletbe fogott, a Happy Tails Dog Hiking névre keresztelt kezdeményezés lényege, hogy a Maggie esetéhez hasonlóan, egyre több és több kutyusnak édesíthessék meg a Földön eltöltött utolsó napjait.
„Sok ember csak háziállatként gondol a kiskedvencére, de mi hisszük, hogy valamilyen ok miatt csöppennek bele az életünkbe.” – mondta el Wilson, aki családtagként tekintett Maggiere. „Az élet rövid és gyönyörű, de nem voltunk felkészülve arra, hogy elengedjük őt.”
A kutyus távozása után a segítséget felajánlók körében szinte felrobbant az internet és mindenki szomorúan kommentálta Maggie halálát.
„Annyira megdöbbentett, hogy egy kis kedvesség, mekkora hatással lehet egy család életére. Ezt a pillanatot mindenki meg fogja élni, akinek házikedvence van. És annyira jó érezni, hogy nem vagyunk egyedül.”
Fotók: Eli Saltzgaber, Marianna Wilson