A 61 éves Észak-Yorkshire-i Norman White összeesett, és meghalt a fia temetésén, éppen amikor a koporsót bevitték a kápolnába. A családot lesújtotta a kettős tragédia.
Úgy gondolják, hogy a férfi szívrohamot kapott fia, David Beilicki temetése alatt, aki július 31-én hunyt el.
A mentősök kórházba szállították a hétgyermekes apát, de nem tudták megmenteni az életét. Lánya, Chantelle Beilicki elmondta, hogy apja korábban nem szenvedett szívbetegségben. Azt is hozzátette, hogy az apja halálát szerinte az okozta, hogy „összetört a szíve.”

„Ez nagyon traumatikus volt. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyesmi megtörténhet, nem is lehetne leírni.
Amikor beléptünk a kápolnába és leültünk, körülnéztem és azt kérdeztem: ‘Hol van az apám?” mesélte Chantelle, hozzátéve: „Szerintem azért halt meg, mert összetört a szíve. Azt hiszem, túl sok volt neki, hogy az egész család így együtt volt.”
Lánya szerint Norman lelkes bokszoló volt, és gyakran edzette másokat is ebben a sportágban. Chantelle már a templomban volt, amikor értesítették, hogy apja összeesett odakint.

A 42 éves nő a család kettős tragédiáját egy hollywoodi film cselekményéhez hasonlította. Elmondta, hogy a testvére, David, már hosszú ideje drogfüggőséggel küzdött, és egy családtag talált rá holtan az otthonában. Halálának okát jelenleg is vizsgálják.
David pontosan 10 évvel azután hunyt el, hogy a család búcsút vett halva született ikerfiaitól, Karsontól és Deacontól.
Normant szeptember 18-án temette el a családja.